2013-12-29

Lesben - Ölyv helyett Karvaly

Egy nagyon karcsúra sikeredett fotózás után, elsírtam bánatomat az éterbe, és egy akkor még ismeretlen jótevő meghívott engem, hogy valamikor karácsony és új év között, menjek el hozzá, üljünk be a lesbe, és fotózzunk táplálkozó Ölyveket. Majdnem letettem a hajam, mert azért manapság egy ilyen gesztus, pláne egy ismeretlen ember irányába, megosztani egy sok-sok munkával épített lest, oda elhívni valakit, valljuk be, nem szokványos, sőt rendhagyó dolog, s egyben lehetőség.

Eljött a nap, 2013. december 27.-e. Elmentem a most már jó ismerősömhöz, aki kérte, hogy ne említsem meg nevét a les miatt, és elautóztunk a tőle nem olyan messze lévő helyre. Kitettük a szagos húst, bemásztunk, én szó szerint bekúsztam a lesbe, és a háromlábú horgász székre telepedtem. Ülve sem lehetett felfelé kinyújtózni, nem is horizontálisan volt kicsi a les, még a lábunkat sem tudtuk kicsit előre kinyújtani, de őrületes izgalommal lestük a két beülő ágat, a kirakott táplálékot, fixre beállítva a gépet a nevezett pontokra, és beszélgettünk halkan. Hallottuk az ölyveket a hátunk mögül is, a szemközti fák felől is, de nem szálltak le enni. Három teljes órát vártunk, de az ölyvek nem jöttek.


 Az Ölyveket rohadtul nem érdekelte, hogy ide kell leszállniuk :-)

 Elindulva a másik les felé, egy Nagy Fakopáncs dolgozott

Nem szeretik az emberek a rókát, de nem is tudják kiirtani ...


Kicsit csüggedve, de azért reményekkel teljes a másik, itatós lesben, átvágtunk a mezőn. Kilós sár ragadt mindkét cipőnkre, jó kis felszereléssel masíroztunk a lesbe. Gyönyörű volt az erdő, dús és gazdag aljnövényzettel. "Hobbit-zöld" fűvel a fák tövében. Le kellett volna fotóznom, de a nehéz táska, és a meleg miatti, kabátban-diszkomfort érzés, kissé elterelte a figyelmemet. Lassan megérkeztünk a leshez ...



 Földbe ásva. Detektív üveg alja egy szintben a víz felszínével

 Lekerült az üveget takaró borítás

Bentről az egyik lehetséges érkező-hely

Nézőpont, víztükör(kép)

Elcsodálkozva azon, hogy mennyi munka van egy ilyen lesben, kezdve a földmunkával, folytatva a tervezéssel, anyagköltséggel, kivitelezéssel, és a nyáron 2 nap alatt elpárolgó víz pótlásával, szóval hálát adtam a lehetőségért magamban is újra. A lesbe 2 ember fér, kényelmes a pad, vízhatlan teteje van, reflexiós üveg, ajtó, tófóliás medence, moha, fatörzsborítású szélek, szép háttér, bent a sásban, az erdő mélyén. Beültünk és vártunk. Ez a les több mint 30 fajt hozott 3-4 méteres közelségbe az idén. Nem tudom, ezek csak a madárfajok, vagy ezen felül számolandó a nem is kevés emlős állatfaj ?! Egyszer csak megmozdultak az ágak jobbról, és megérkezett a csodaság ...


Igen, a Karvaly. Méltósággal váratott minket 20 percen keresztül

míg nem, beült végre elénk az ágra.

Újabb tíz perc után még közelebb szökkent. Három méternyire, az itató végébe

Hogy aztán így nézzen ránk !

Hogy megértsük, miért is röppen el az útjából mindenki

Hogy a tükörben csodálhassa magát

Majd igyon egyet

s megfürödjön még télen is, a késő délutáni fényekben

mert Karvaly úr nem lehet piszkos,

mert micsoda botrány lenne az kérem, ha nem fürdene ...

Teljes alapossággal :-)


AHOGY JÖTT, ÚGY TÁVOZOTT !

Kikeveredtünk, és zárult Móka Miki tára ...


" De ha tetszett, eljöhettek, Tercsi, Fercsi, Kata Klára, s valahány név a naptárba ... " Bizony eljövök, ha tehetem, s megfogadtam, hogy itt a közelemben én magam is építek egy lest. Talán nem üvegeset, de fix lest, vízállót, jó helyre. Nem is nagyon tudtam megemészteni a dolgot ... Egyszerűen lenyűgöző.

Nem felejtettem el filmet készíteni.
(Állítsd legjobb minőségre)



Köszönet annak, aki ezt lehetővé tette számomra !











Farkas-erdei kaland

Kaland ?! Milyen kalandról beszélek ? Várjuk csak ki a végét, szépen sorban haladjunk a történettel ! Steve és én a Molnár-szigetről érkezve bevonultunk a Farkas erdőbe, ami egy elég stabil élővilággal rendelkező, igen sokféle élőhelyet, vegyes erdőt és nádast is magába foglaló izgalmas hely, az év minden szakában. Megvannak a bejáratott útvonalaink, egész jól megismertük már a helyet a többszöri látogatás során. Ez úttal fáradtabbak voltunk, és a rövidebb kört választottuk, fő célunkkal az etetős erdőrésszel. Figyeltük a hangokat, s itt is az idei decemberi képlet látszott beigazolódni ... A madarak még találnak élelmet, és messze vannak az erdők mélyén ... Azért a lustábbak az etetőre járnak, s ennek örül a fotós is nagyon.


 Ő fogadott minket



 A tornász. Jutalom a cinkegolyó

 Nem voltak nagy fények a fák között, de ő büszkén pózolt

 Olyan nehéz választani a sok vicces Kékcinege fotó közül ...

 De vannak, akik nagyon komolyan állnak a gép elé ...

 Megcsodálhattuk a barátcinegét is

 A mókus fürgén lopakodott az etetőre, teletömte magát és már iszkolt is tisztes távolságba

 Azért a széncinege nagyon szép madár, még ha kevesen ismerik is agresszivitásáról

 Erre a legjobb szó: CUKISÁG ;-)

 Körmei a fába mélyednek, dudáló hangot hallat, és rohan, ugrik át a másik fára ...


Közel 50 percet töltöttünk az etetők mellett. Egy magokat és diót hozó idős hölgytől megtudtuk, hogy a túloldalra is telepítettek etetőket, s ezzel elrabolták a madár és mókus állomány jó részét. Azért én így is elégedett vagyok. A nádas felett, mely az etetők tőszomszédságában van, ez úttal nem láttunk ragadozót. Viszont a nádasból magasló egy-két, kicsit távolabbi lombhullató fán, vártak ránk érdekes dolgok, melyről később mesélek.


 Elhagyva az etetőket, visszanéztünk az ellenfénybe


Hívott egy hang, csalogatott a megérzés, hogy menjünk beljebb az erdő mélyére, hátha lesz ott valami más is. Szajkóért, Vörösbegyért, esetleg Süvöltőért indultunk, vagy talán harkályt lesni, de egészen mással ajándékozott meg a lemenő nap. Mostanában minden fotózáson csalatkoznunk kell a decemberi telet illetően, de oly sok esetben kapunk mégis csak valami meglepetést, amit csak az adott hely tartogat számunkra, s amely talán a kitartásunk gyümölcse ... Ahogy haladtunk egy kis ösvényen, hogy majd a kis körben vissza érünk az etetőre, egyszer csak mozgolódást vettünk észre az aljnövényzetben. Pesti gyerekként az erdőben járva eldobtam a hajam a cinkék után, hogy egy nyúl füleit pillantottam meg. Ugrott, láttam a lábait, igen gyorsan igyekezett kitérni előlünk. Leült egy vastagabb fatörzs mellé, onnan figyelt minket, majd továbbhaladt. Mi pedig mentünk utána, minél közelibb fotók reményében. Nem nagyon hagytuk szegényt addig, míg meg nem lövünk valami normális képet ...


 A Mezei nyúl figyelt minket, s gondolkodott: Merre tovább ?

 Tudtam, hogy átszalad az úton fix pontra állítottam a fókuszt, de szvenkelve kellett
követnem őt, míg oda nem ér, különben lemaradok róla. Blogba jó :-)

A kijárat felé. Számomra csodás látvány ... 


Visszaérve a kis kör után, elidőztünk még az etetőknél, s én megpróbáltam azokon túl látva, kicsit a nádas melletti két nagyobb fára koncentrálni, mert a távolban a cinegéken túl volt még egy-két faj ... Érdemes volt keresgélni, és küzdeni az ágakkal, további madarakért, melyek hiányoztak ebből a napból. A kitartásnak meg is lett az eredménye !


 A Szajkó az örök kétkedő

 Örültem nagyon az Erdei pintynek is. 

 A zöldike tojója is megmutatta magát. Ezt a fajlistát szívesen fotóznám etetőn is

 A Kék cinege nem bírta ki, hogy ne műsorozzon nekünk, így a végére, búcsúzóul

Hazaindultunk ...


Felidézve a történteket, így a blog írása alkalmával, s megnézve a fotókat azt kell mondanom, hogy az a szombat, kitett magáért, kárpótolt a Molnár-sziget gyatra felhozatala után, és csodás képeket ajándékozott nekünk. Hangulatot, életet, színeket, szabad levegőt, kalandot, izgalmat. Minden földi jót. Köszönet ezért, s az ilyen napok miatt mondja azt az ember, hogy meg nem érkező tél ide vagy oda, menni és menni kell. Belső késztetés ez, mélyről fakad, megállíthatatlan.

Megszabadulás.




Molnár-sziget

Erre a napra két helyszínt terveztünk. Az egyik a Molnár-sziget, a másik egy erdő kellős közepe. Ez utóbbiról, még nem mesélek, mert arról fog szólni a következő bejegyzés. Itt a kis Dunán, vagy Soroksári Dunán változó, de érdekes madárvilágról hallottam. Két éve magam is fotóztam itt a komp felé vezető kis híd tövében jégen sétáló Vízityúkot. Remények megvoltak, elindultunk hát, bízva a télre érkező vízimadarakban.

Kiérkezve szép tájképeket lehetett fotózni, Dankasirályok, Szárcsák, Tőkés récék fogadtak minket, és mi elindultunk a jobb parton vadászni ... Figyeltük a vizet, a part menti fákat egyaránt.


 Oda-vissza vagyok a vizekért ...

 A parton állva, nyugodt röptű sirályok pásztázták a vizet

 Mindig a túlparton fordultak

 A Szárcsa kíváncsi, de könnyen megijed

 Egy kis csatorna felett híd vezetett át. Valamiért a réce lányok szerettek itt szedegetni

 A part menti fákon ugráltak a cinegék. Ő egy Kék cinege

 Nagyon messze hallottuk a Zöld küllőt nevetni, fent a domboldali házak kertében a fa tetején

 Üres volt a víz, üres a nádas. Téli madárfajok sehol.

 A Csepel-Soroksár komp mellett, ez a csónak vesztegelt ...

Szárcsa a túloldalon.  Tair-33 4.5/300 F5.6

 Befotóztam a kis-Duna ágba, de semmi. Talán ha hidegebb lesz ...

 Szépnek találtam ezt a fát, a nádassal, és a kék éggel

 A Varjak kíváncsian figyeltek minket, mikor előlünk menekülve felültek a fákra

 Hangulata van a félszigetnek. Oda-vissza végigkutattuk, de csak egy Vörösbegy
bóklászott a bokrokban. Nem lehetett lefotózni.

Fotózás helyett könnyed séta, és gyönyörködés vált a tervekből.
A Tőkés récék mindenütt ott vannak.


Messze van még a tél. Az igazi speckó fajokhoz hideg kell. Hozzá kell szoknunk a fekete karácsonyokhoz, a ködszitáláshoz, a december vége felé még mindig 5-6 fokhoz is. Legfőképp azt kell elfogadnunk, hogy még márciusban is havazik évek óta. Talán majd februárban megérkeznek a téli madárvendégek ... Szépnek szép a hely, csak hát eléggé üres volt. Így megy ez jó régen. 

Tovább mentünk a város másik végébe, a Farkas erdőbe. Ott azért az etetők körül zajlik az élet !