2013-05-13

Tündérvölgy tájképekben

Ezt a bejegyzést kifejezetten azért hoztam létre, hogy csak tájképekben beszélve mutassam meg ezt a csodálatos helyet. Steve-vel voltunk ott, május 4.-én, viszonylag korán reggel. Miután meséltem a 2x is látott Búbos bankáról, meg az őzekről, nem nagyon kellett tovább biztatni őt. Én még mindig szeretnék bankát fotózni, végtelen türelemmel várok a pillanatra. Ami még ezen felül adódik, az csak grátisz.

Ez alkalommal már az első 10 méteren összeakadtunk egy őzzel, aki alig tudta feldolgozni, hogy kora reggel emberbe botlik a megszokott útvonalon, mely a tisztáson át, az annak túloldalán lévő erdőbe vezet. Volt pár másodpercünk, aztán úgy eltűnt, mint ha soha az életben nem járt volna arra. Azt hiszem, jobban el kell rejtőznünk, mert mostanában szerencsétleneket túl sok szokatlan hatás éri. És meg kell értenünk, hogy ez a hely elsősorban az övéké. Kellő idő eltelte után, elindultunk a tisztásra, majd be a dombok mögé.

Előző nap, és este esett, emiatt alig tíz lépés után cuppogó cipővel, és térdig elázott nadrággal masíroztunk utunkon, célunk felé. A reggeli fények olyan köntösbe öltöztették a tájat, amely több mint gyönyörű. Lágy napmeleg színek, távolban még ködös-párás hatásokkal. Nagyon szépen lehet játszani ilyenkor az ellenfényekkel. Valahogy annyira elrejtőztek a madarak, hogy a 18-105-ös objektív maradt fent. Megértettük, hogy a lombok nem csak szemünk gyönyöréért nőnek, hanem azért is, hogy a madarak a fészek körül "behúzhassák a függönyt". Tájfotózás lett tehát az aznapi élmény ... Nem bántuk meg ezt akkor sem, ha a bankát még nem is hallhattuk. Nem hogy lefotózni !

 Ezzel a képpel fogadott minket a völgy

 A dombot már kelet felől világítják az első fények

 Nem tehet mást az ember, csak elindul felé ...


 Végeláthatatlanul ... Mind feltapad a vizes cipőre

 A sejtelmes távol

 Egy klasszikus. Tájkép, előtérben tereptárggyal. Így tanítják :-)

 Mint ha a Somogyi-dombságon járnánk ...

 Na idáig még nem jöttünk be soha. Több fakopáncs is dolgozott a környéken !

 Kiemelkedett a plasztikus háttérből

 Tavaszízű rét, harmatos csillogás

 Mezei zsálya (Ha már vettem határozó könyvet)

 Innen lehet figyelni okosan ...

 
 Megígérem, hogy erről nem készítek több képet, de jellegzetes domb, az biztos

 Ezt viszont csak az láthatja, aki megkerülte az egész völgyet, és lent gyalogol vissza

 Mikor megismertem ezt a helyet, szerelem volt első látásra

 Kissé beborult, elmentek a varázsfények ...

 Ki az a túrázó, aki nem akar azonnal lemenni oda ?

 Magonc-nevelde

 Szerencsés, aki itt élhet.

 Itt láttam életemben második alkalommal a Búbos bankát.

 Végtelen szabadság

 Tér és fények. Azoknak akik eljönnek idáig, és veszik a fáradtságot ...


Akármerről nézzük, bárhonnan vizsgáljuk, minden oldala csodálatos. A reggeli fényekben, a vízcseppes mezőn járva, de ugyanúgy este is, amik hosszúra nyúlnak az árnyékok kelet felé. A tágas tér, a dombok, a hullámzás, a lombkoronák, a sok eldugott ösvény, a domb mögötti fennsík, a patak, melynek partját még át sem vizsgáltuk, mind-mind állandó élményt ígér. Nagyon boldoggá tesz, hogy ilyen hely van a közelünkben, s hogy ennyire gazdag élővilága van.

Gondolkodom egy családi szalonnasütésen, mert tűzrakó hely is van, amely alkalmas erre, hangulatos, a sziklák tövében ad lehetőséget egy kis szabadtéri cselekvéshez. Érdemes kimozdulni.

Legközelebb pedig nem a völgybe megyünk, hanem a dombokra, mert ez az út jobb oldalán fekszik, de vár ránk még a bal oldal is, a patakon túl, a lovak szomszédságában ...