2014. december 31., szerda

A Meggyvágó napja

Karácsony eltelte után feleségemet rávettem, hogy a -4 fokban töltsön el velem 2-3 órát a lessátorban, és nézzük meg, mit tud az összevont madárles, mely a II-es és a III-as les összevonásával épült meg. Szükséges volt ez azért, mert a II-es leshez csak "alapfajok" látogattak, s a III-as közelben viszont Meggyvágók, és Süvöltők is mozogtak. Szerettem volna őket látni, és fotózni. 27-én etettünk, és felmértük a területet. Akkor nem volt nálunk fényképezőgép, mert mást is intéztünk az nap, de a kocsival leállva, elég közel jöttek a Süvöltök. Kicsit bosszankodtam is, hogy nem tudom őket fotózni. Hím és tojó egyaránt mutatkozott, 10-12 méter távolságban, 28-án mentünk ki teljes felszereléssel. Ahogy odakanyarodtunk, egy ragadozó röppent el, lassú, lomha szárnycsapásokkal. Na beindult a vezérhangya, legközelebb már etetünk farhátat ! Építek egy vastag beülőt a ragadozóknak, hátha összejön ...




 És megérkezett, és beült, most már van Meggyvágó képünk

 Jól érzi magát, az eredetileg fürdetőnek szánt, etetővé alakult virágcserép alátétben is

 Amikor jó helyre ül

 Teljes pompában

 Fiatal hím

 És a tojó. Törékenyebb, és fakóbb, de gyönyörű

A másik oldalon, a reflexüveges lesnél is beszállt

 Megérkezett a Nagy fakopáncs tojó is. Nekik nem igazán ideális az etető.
Ezen mindenképpen agyalni fogok, és átalakítom majd.



 Szajkó is érkezett, bár nem ideális a póz, szűk a fotó ...

 Egy nagyon szép Széncinege

Kékcinegét is láthattunk, mint megannyiszor



Ott mászkálnak az etetőnál a Süvöltők, egy párat 10-12 méterről le is fotózhattam volna, de akkor csak etetni, és lest átalakítani voltunk. Mikor feleségemmel megérkeztünk, ragadozó is ült a fán. Hideg van, elkezdünk etetni csirke farháttal. Talán sikerül ragadozót is fotózni ? Egy éve hajkurászom a Meggyvágót, és sikerült. Nagyon boldoggá tesz !!!








2014. december 30., kedd

Etető fejlesztés

Nagyon kellemes meglepetéssel szolgál a terület, ahol az üveges les (etető-itató), illetve a 2 db mobil etetőnk volt. Volt, mert, hogy a II-es és a  III-as etetőt összevontuk. Nagy örömmel fedeztük fel, hogy végre érkeznek a jobb, és érdekes madárfajok. Már mindössze pár méterre vannak a Meggyvágók az etetőtől, és a Süvöltőket is láttuk a kocsiból a környező bokrokon, mikor érkeztünk. Ott mozog a Nagy Fakopáncs, a Zöld küllő, és a Zöldike is. Bízom benne, hogy amikor eléggé hideg lesz, és ESETLEG HÓ IS ESIK, bejönnek az egyébként a környéken mozgó Őszapók is a leshez, etetőhöz. Természetesen a Széncinege, Kék cinege, Barátcinege ott van mindig, Csuszka és Szajkó társaságában, akiről sikerült nagyon jó fotót készíteni. Fejlesztünk ismét, erről is írok majd ebben a bejegyzésemben.



Majdnem minden fotózáskor láthatjuk a Szajkót

Két db 2 literes PET a magoknak, kis tálcán, és egy nagy tálca vízzel.
Innen nem látszik a beülő, de van ! És a képeken pedig szép hátteret kapunk

  Az üveges les medencéjéből egyszer már leeresztettük a víz java részét.
Aztán az esőzés miatt megtelt, és jéggé fagyott. Összetörtük, és kiderült,
hogy a jég vastagsága még csak 5 mm. érdekes volt kézbe venni az "üveg lapokat" ...

 Mostanság kicsit ritkább a Kormosfejű cinege, és a barát is.

 A Csuszka novemberben képviseltette jobban magát

 Ebbe az irányba nézünk

 Szép hátteret kap a Kékcinege is

Büszkén nézett vissza a Széncinege is, a mindössze 3 méterre lévő ágról


Folyamatosan halljuk és látjuk az új fajokat, akik bátorság híján még nem jutottak el a leshez, de ott vannak. Zöld küllő, Nagy fakopáncs, Zöldike, Süvöltő, Erdei pinty ... Idő kérdése és bejönnek, mert mostanság eléggé hideg van :-) Kivárjuk !






2014. december 28., vasárnap

Vácrátót és Váci tanösvény

Igyekeztünk nyitásra odaérni a Vácrátóti arborétumba. Jégmadarat vadásztunk, és reméltük, hogy lesz még sok minden ott. Reggelinket megettük a helyi kis üzletben, megittuk utána a kávét, és irány a kassza, nyitás után öt perccel, már fizettünk is a belépőjegyért. Elindultunk jól megszokott útvonalunkat megváltoztatva, szinte azonnal a romok felé, a vizekhez. Odafelé találkoztunk egy kedves macskával, akit megdögönyöztünk. De kezdjük az elején, jöjjenek a képek, majdnem a bejárattól kezdődően ...


 Mindig jó észrevenni a mókust, és igyekezni lencsevégre kapni

 Ő volt a legszebb az üres tavon

 Na itt megdöbbentem ! Közönséges pézsmakacsa. Én azt hittem valami hibrid faj.

 Kutatva a Jégmadarat (egy hangot hallottunk), hód-munkába ütköztünk

 Több kört megtéve Jégmadár nélkül, a kis szigeten ültünk le megpihenni

 Morózus tekintete ellenére, ez a macska 20 percet töltött az ölünkben

 Többször is visszanéztem rá. Itt mosakszik.

Itt is, de ez esetben nagyon-nagyon aranyosan tette


Nem nyújtott most semmi különöset az arborétum. A madáretetők üresen álltak, pedig tavaly télen Fenyvescinegét is fotóztunk itt. Elindultunk másik helyszínünk felé, a Váci tanösvény környékére, s a mellette lévő tóhoz. Ott is szerettük volna a Jégmadarat elcsípni, mert hogy egyszer már beszállt, a tanösvény végén lévő pihenő-stéghez. Jól el is zavartuk hirtelenségünkkel, pedig nagyon közel volt. Történt ez 2014 februárjában. Olyan 5 méterre lehetett, Kár érte.



 Egy re jobban vigyázni kell hová lép az ember ...

 A Süvöltőhöz nem tudok elég közel kerülni ...

A tanösvényen vigyázni kell, mert mostanság egyre több a veszélyes deszka az úton. Nem gondozzák rendesen, a nád befedi a látnivalót. Viszont a madarak, főleg az első pihenőhelyhez közeledvén egyre többen vannak. Iszonyat, micsoda élet van bent a sásban ... Énekes madarak 20-as csapatai ...

 A második pihenőtől balra, a Jégmadár halcsapó fája

 Szemben a stéggel, a beülő. Innen halászik

 Ez a kép fogad rögtön jobbra, ha kiérünk a pihenő végére.
Ide menekül a Jégmadár, amikor meglátott minket, érkezvén a náddal takart nagy tó felől

 Igen, ez a nád takarja a nagy tavat, de valamiért szép ...

 Sikertelen Jégmadárfotózás után, vissza a tanösvényen

 Beteges mániám a moha

 Halom Királyka ugrándozott a susnyásban. Egyet nagy nehezen sikerült lefotózni


A tanösvény bejáratánál háttal, található a tó, közvetlenül a focipályák mellett. Azon a tavon ilyenkor is akad látnivaló. A következő képen látható récék, decemberben pároztak ! A hím körülúszta a tojót, aki követvén udvarlóját, csőrével csapdosta a vizet. A hím a tojó hátára úszott, csőrével megragadta a réce leány tarkóját, és pár pillanat alatt végbement a párzás. A hím diadalittasan körbeúszta a tojót, aki faroktollait, heves csapkodással leöblítette a vízben, majd lassan elúsztak egymás mellől ...


 A decemberben párzó récék ...

 Jó ránézni a vízre ... Télen is.

Aztán eleredt az eső hó helyett


Hazafelé lenéztünk még a Gödi Dunapartra is, de semmi érdemleges látnivalót nem találtunk. Kirándulásnak, és kedves emléknek jó volt a nap. Ismét találkoztam egy olyan macskával, akit a szívembe zártam, pedig kutyás vagyok.




Kánai-tó

A madáretetők rendberakása, és feltöltése után, mindhárom etetőnk és lesünk körbejárásával végezve, tettünk egy kitérőt még a Kánai tóhoz. Igazából madártani szempontból nem olyan nagy durranás, de láttam már ott, Szürke gémet, és Vörös vércse párt is, úgyhogy érdemes néha arra nézni. Így tettünk most december 21-én szombaton, a metsző szélben ... Vittünk egy kg kenyeret, amit elszórtunk a tocsogóban a récéknek és barátaiknak. Körbejártuk a tavat. Erről mesélek most képekben.


A sekély vizekben táplálkoztak a Tőkés récék, és gyakran körberepülték a tavat

 Előkerült a félénk Vízityúk is

 Bátortalanul, meg-meg állva haladt a túloldal felé

 Ahonnan aztán visszanézett, és figyelte a többi madarat

 A Tőkés réce pár egykedvűen keresgélt ...

 A hímek zöld feje, fémesen csillog a napfényben

  Olykor-olykor Szárcsa is vegyült a többiek közé

 Nekiiramodva úszott a bedobált kenyérért

 Nekik mindig jutott egy falat

 Kérdőn nézett rám: Miért nem ide dobod a kenyeret ?!

 Ez a réce-lány volt az egyetlen, akit nem érdekelt a kenyér

 Nyújtózkodni, és lerázni a vizet ... Ez komoly és fontos feladat

 Visszaindult a nádasba, oda ahonnan jött

 A Szárcsa ekkor érezte úgy, hogy eljött az ő ideje. De addigra elfogyott a kenyér

 Körbesétáltam a tavat, ahol szebb fények voltak ...

 Ugyanaz a hely, ugyanakkor. Ellenfényben.

Búcsú a tótól, irány az autó ...


A tó melletti szabad területen él, és vadászik egy Vörös vércse pár. Egyikükről már készült értékelhető fotó, egy másik, ugyanerről a helyről szóló bejegyzésben, már be is mutattam. Hatalmas szél volt, jót mulattam a fa tetején megkapaszkodni próbáló Vetési varjún, akinek a mutatvány szerintem még szélcsendben sem sikerült volna, hiszen a fa tetején, a vesszők átmérője alig egy kisujjnyi lehet ... Láttam itt már Szürke gémet, más récefajokat, s beszélik, hogy alkalmasint Jégmadár is megfordul erre. Kellemes séta, körbe járni a tavat.