2014. január 29., szerda

Erdő mélyén, tó mellett

Ismét eljött a várva-várt szombat. Terveinkben az szerepelt, hogy meglátógatjuk az ócsai madárvártát, és részt veszünk egy madárgyűrűzésen, aztán irány Apajpuszta, de vasárnapra tették át a gyűrűzést, így Steve barátommal módosítottuk a programot.

Választásunk a mindkettőnk által nagyon kedvelt farkas-erdőre esett, mely minden alkalommal tartogat valami érdekeset. Vegyes erdő (lombhullató és örökzöld), nádas-lápos szegéllyel, kellemes utakkal, érdekes ösvényekkel tarkított, könnyen bejárható, változatos zöld övezet Káposztásmegyer tőszomszédságában. Hamar megérkeztünk, és el is indultunk befelé, a jól ismert útvonalon.

Hangos volt az erdő, megjött a hideg, az ország minden más pontján hóeséssel, ezért a madarak is összpontosultak szűkebb területekre, így nagy volt a fajgazdagság, változatos, és könnyen elérhető minden madár.


Végtelen sok irány, más-más látnivaló

 Itt már átszellemül az ember

Az első biztató jel, hogy sokan szeretjük őket

Bent az etetőnél, mindig úgy érzem magam, mint a moziban. Egy pörgős akciófilm részesei lehetünk, olyan közelről, hogy a cinkegolyókról elröppenő madarak szárnysuhogását is hallhatjuk, eggyé válva a szárnyasokkal, testközelből megfigyelve őket. Minden pillanatban történik valami, az ember nem is tudja, hová is kapja a fejét, merre fókuszáljon ... Érdemes ráállni egy fajra, és egyszerre csak azt fotózni. Mindeközben a mókusok is jönnek, 2-3-4 példány is, a szélrózsa minden irányából, fáról-fára ugrálva, míg máskor a földön szedegetve jutnak el a nekik kihelyezett műanyag dobozokhoz.


 Zöldike párban

 A széncinege persze mindenütt ott van

 Bizonyára elgondolkodott ...

Figyelte őt az Őszapó

 Arra gondolt, hogy az etetőn nagy a bőség

 Az Őszapó várt, nem szereti a tolongást

 Fentről figyelte ezt a Zöldike is

 Talán itt a földön is jut elég falat ...

Ne butáskodj ! A cinkegolyó finom ! Mis is cinkefaj vagyunk. Gyere !

Na látod ! Most egyél annyit, amennyi csak beléd fér !



Az etetők körül, a következő fajokkal találkoztunk:


Széncinege, Kék cinege, Barátcinege, Erdei pinty, Zöldike, Citromsármány, Szajkó, Nagy fakopáncs, Őszapó. A kicsit messzebb elterülő nádas felől Fácán hangját hallottuk, s a nádas túloldalán pedig a Zöldküllő nevetett felénk. Közel 50 percet töltöttünk az etetőknél, ez alatt sok fotó készült, és videó a mókusról, mert azt nem lehet kihagyni. A mókusnak két faja / alfaja mozog errefelé, a barnásabb "eredeti" Mókus, és a Vörös mókus. Az előbbit jobban kedvelem, de a vörös közelebb jön, bár teljesen idegbeteg. Pattogva halad a fán, hurrogva suhan, "UFO-szerű hangot" kiadva amikor megijed. Persze szarkák, Dolmányos varjak is figyeltek minket.

Miután kockára fagytunk, elhatároztuk, hogy teszünk egy kanyart -most a hosszabb úton-, hogy megnézzük, mit is tartogat nekünk a sűrű, de egy jó sétánál, egy-egy tájfotónál több most nem jutott. Kicsit fotózgattuk az erdő részleteit, és ezerszer elmondtuk egymásnak, hogy mennyire jó itt lenni. Szülőkkel találkoztunk, kik gyermekeiknek mutatták az erdő szépségét, futókkal, nordic-walkingosokkal is, akik elmaradhatatlan vendégei az erdő mélyén található utaknak. És a nyúl ! Megint átfutott előttünk, majdnem ugyanott, ahol a múltkor is. Most sokkal ügyesebb volt, esélyünk nem volt lefotózni, de adott egy-két pillanatot, melyben gyönyörködhettem.


Gyönyörű erdőrészlet. Kedvencem a moha

Micsoda színek ... Pedig tél van.

A nagy séta után visszatértünk az etetőkhöz. Ekkor jött az Őszapó-fotózás, melyre nagyon gyúrtam, mert kedvesek számomra ezek a madarak. Adtak is három percet. Csak rájuk koncentráltam. Gyorsak, élénkek, és nagyon szépek. Nézegettük még a mókusokat, beszélgettünk egy idős természetjáróval, aki 3-4 buszmegálló hosszú úton ér el ide, és még mindig hordja a táplálékot a mókusoknak. Érdekes dolgokat mesélt, s magunkba nézhettünk: Vajon mi hol leszünk 70 évesen ?

Csend és békesség ...





A fotózásra szánt időnk 2/3-át elhasználva, igyekeztünk a másik helyszínre, amely nem más, mint a Kőérberki-tó. Szeretjük. Amilyen kis pocsolyának tűnik, olyan érdekes hely. Tiszta, jó illatú most a Kőérberek-patak, így az abból duzzasztott tó vize is rendben van. Élővilága meglepő. Találkoztunk Dankasirállyal, Kárókatonával, Vizityúkkal, Csörgőrécével, fiatal Szárcsákkal, Vörösvércsével. Állítólag Guvat is jár arra. Mi pedig még mindig várjuk a Jégmadarat, mert többen említették. Ez alaklommal az Ökörszemet nem láttuk, így nem tudtam lefotózni sem.


 Kellemes élőhely, sok meglepetést tartogat

 Csörgőréce hím

 Kárókatona. Mesze rótta a köröket

 Kendermagos réce tojók

 Tőkés réce tojó landolás közben

 A félős Vízityúk rejtekébe siet

 Szárcsából sem volt hiány

 Nem olyan gyakori errefelé

 Ő kíváncsibb volt, jobban viselte a fényképezőgépet

 A Dankasirály is megtette a maga köreit

 Szárcsa és Csörgőréce

 Egerész ölyv

 Tisztes távolságban. Vissza ült a fára a Kárókatona

 Közel repült hozzánk a vércse, mikor megtettük az utolsó körünket

 Még egy Csörgőréce

 És a párja

 Tőkésréce pár. Ők a leggyakoribbak itt is

Érkezés balról

 Már megint viszket a fülem ...

Ő azon gondolkodott, hogy mit is tegyen a diszperzites vödörrel itt, a tó közepén


Nagyon hideg volt, lilára fagytak az ujjaim, s mindketten azt mondhattuk: Megelégedtünk. Így hazafelé vettük az irányt, sok-sok képpel, izgalmas helyzetekkel, megnyugodva ismét egy nehéz munkahét után, kipirult arccal, kicsit más és talán jobb emberként. Vitathatatlanul gyógyit a szabad tér, az állatvilág, és a csend.










2014. január 22., szerda

Itatós madárles - Alapozás

Újabb fázisához érkezett a madárles építése. Igen sok helyet megnéztünk, és a választás az egyik helyszín egy másik pontjára esett. Cserjés, bokros, fákkal tarkított fennsíkon vertünk tanyát, ahol csipkebokrok, mogyoróvesszők is találhatók. A terület felett ragadozómadarak köröznek, van ott Barna rétihéja, Egerész ölyv, Vörös vércse. Énekes madarak is érdeklődnek, lesik mi készül itt. Reményeim szerint apró rágcsálók, kisebb emlős állatok is megfordulnak majd nálunk. Olyan madarakat várok majd az itató medencéhez, melyek nem csak az erdőkben keresik az otthonukat, hanem kedvelik a nyílt terepet is. Három oldalról védett a leskunyhó, leveleiket hullató növények, fák bokrok által. Kicsit rendezzük majd a terepet, hogy a háttér messzebb legyen tőlünk, a háttér elmosását megkönnyítendő. Találtam a neten igen gyorsan növő, örökzöld sövényt, mely egy év alatt 1.1 - 1.3 métert növekszik, és eléri akár a 2.5 métert is pár év alatt. Nem is drága, könnyen telepíthető, sok sem kell belőle. Ezzel fogjuk körbevenni magunkat három oldalról, rásegítve kicsit a már most is ott élő növények takarására.

A lesben ülve,  jobbról beülő fatörzsre várjuk majd a ragadozókat, melyek érkezésére télen számítunk. Idén is elkezdjük majd a beszoktatást, olykor-olykor kiteszünk zsigert, farhátat. Már egy alkalommal teszteltük is a helyet, szépen fogy a táplálék. Egyik alkalommal Egerész ölyv fogadott minket az egyik fánt, amikor közeledtünk az ásatás helyszínére. Ásatás igen, mert itt komoly földmunka folyik. Nehéz, zsíros föld ez, nedvességhez jutva odaragad a szerszámhoz. Nyugodtan elfelejthető az ásó, az ásólapát, mert nem lehet róla elhajítani a földet, ha kicsit nedves. Marad a kapa, és lehet földig hajolni, azzal kiemelve a kézilabda méretű földgolyókat. A füves fensíkot, az alapterület keretei között ásóval kezdtük meg, a fű hajszálgyökereinek nem kis ellenállása mellett. Szépen haladunk a 190x140x100-as gödörrel, és a 140x240x10-es medencével. A gödör 1/3 mélységig, és a medence fele hosszáig már készen van. A napokban esett egy kis csapadék, és az ezt megelőző három nap folyamatos földmunka után kis pihenőt rendeltünk el.

Jó volna, még a mostanra beígért havazás előtt végezni a medence területével, és a gödörbe a lejáró kialakításával végezni. Aztán ha leesik a hó, úgyis megállunk, mert fagyott földet nem ásunk önszántunkból. Ez idő alatt rakosgatjuk a pénzt, megannyiszor átgondoljuk a tervrajzot, műszaki megoldásokon törjük a fejünket, hogy aztán a tél utolsó napjain már befejezzük a földmunkát, és megépítsük a leskunyhót, a medencét. Mindezekben segíteni egy régi jó ismerősőm-barátom érkezett a csapatba, ki szakértelmével, és két kezével minden fázisban besegít majd. Meghálálandó teljes joga van a leshez, bármikor jöhet, és átadom fotós tudásomat neki, mert ő is egyre érdeklődőbb a természet szépségei iránt.


 Körvonalak kijelölgetése

 Kóstolgattuk egymást. A nehéz föld, a fűcsomók és mi

 Két alkalom után ... Mélyül a gödör

Egy szép vasárnap délutánon körvonalazódik a medence területe is


A mobillal készült fotókon -melyeket nem fogok feljavítani- már egész szépen látható, merre is tartunk. A medence körvonalát a következő alkalommal befejezzük, kialakítjuk egyenletes mélységét, de a kinézeti ponttól távolabb eső medence végén, fogunk hagyni egy kis szigetet (kb. 60x40cm) ahol csak 4-5 cm lesz a vízmélység, hogy a kisebb madarak is be tudjanak állni fürdeni, és hogy ezzel az üvegtől 2-3 méter távolságban tartsuk a madarakat. A gödörből még hiányzik jó 60 cm mélység, és a leskunyhó felé vezető lejtő-bejárat. Ezt is szépen ki fogjuk alakítani. Látható, hogy a kunyhó fala, és a medence között van egy 15 cm-es fal, mely határvonalat képez a ház és a víz között. A medence szélét végig pallóval fogjuk szegélyezni, mely azért is jó, mert a tófóliát megtartja, s a szegély oldala pedig feltölthető szépen a kiemelt földdel. Oda pakoljuk majd a vastag fatörzseket, faháncsokat, moha-takarást. Az egész les észak felé néz. Így döntöttünk a tájolással ...

Várjuk a következő napokat, amikor a három főből, legalább kettőnek jó, és már mehetünk is dolgozni. míg az egyik ás, a másik kiemeli a földet. Kicsit nehéz a móka, mert 3-5 cm vastag sár tapad a cipő talpára, és oldala köré. Igen gyakran kaparjuk le a cipőt, hogy egyáltalán arrébb tudjunk menni. Szóval küzdünk, építünk, és agyalunk a műszaki megoldásokon ... Például, hogy vasvázra tesszük az oldalait, hogy a vasvázat hogyan tudjuk a földbe rögzíteni, és mindenféle trükk megszületett a fejünkben, hogy ne lehessen ellopni az építményt.

Most viszünk majd ki etetőt, hogy elterjedjen a köztudatban, hogy itt vagyunk, s ez egy jó hely lesz. Remélem, sok madár viszi majd hírét, ha beindul a les. Ha lesz etető, itató, fészek odú, és ragadozó etetés, akkor könnyen válhat ez a hely egy 20 m2-es madárparadicsommá.

Ezen dolgozunk ...




2014. január 11., szombat

Itatós madárles - Helyszínkeresés


A mai nappal beindul az itatós madárles kialakítása, és megépítése. Steve barátommal állunk neki, és vélhetően élvezzük majd munkánk gyümölcsét. A lest valahová a Dél-Buda külső környékére szánjuk, de annak pontos helyéről nyilván nem fogunk információt adni. Több lehetséges helyszínt is megnéztünk, és szinte biztos, hogy meg is találtuk (nem kis munka árán) a végleges helyet. Két terület között vacillálunk még. Az egyik komfortosabb megközelíthetősége és a viszonylag átjárható környezet miatt szimpatikus, a másik pedig azért, mert vegyesebb az élőhely, s kicsit rejtettebb is, ahová a les kerülne, ellenben nagyon nehéz megközelíteni, főleg ha nagy esőzés vagy hó olvadás következik be.


 Szerintem ezt a helyet választjuk, ez a védettebb érdekesebb

 Ezt könnyebb megközelíteni

Reményeink szerint így nézünk majd ki fentről


A következő kritériumokat vettük figyelembe:

- Minél változatosabb legyen a környezet (fauna, flóra)
- Minél védettebb, rejtettebb legyen a helyszín
- Tájolhassunk megfelelően (a kitekintés iránya északi legyen)
- Legyen árnyékot adó fa (a les mellett)
- Legyen laza a talaj, a földmunka könnyebb elvégzése érdekében
- Viszonylag közelről hozhassunk vizet


A leskunyhó és az itató

A leskunyhó méretei: 190x130x170-150cm (a kinézeti oldal alacsonyabb a vízlefolyás miatt)
Az itatót 140x200 cm-esre terveztük, 8-10 cm mélységgel Maga a leskunyhó 1 méter mélységben a földbe lesz ásva, a kémlelő nyílás szintjéig, mellyel egyvonalban lesz az itató vízszintje. A bejárati ajtóhoz nyilván egy kis lejtő vezet majd. A kunyhó kinézeti oldalán első körben árnyékoló háló lesz, s ha nem lopja szét senki a lest (remélem megmarad), akkor lesz bene -végső beruházásként- egy reflexiós üveg. A leskunyhóhoz többek között OSB lapot, fenyőlécet, és fenyő deszkát (föld alatti rész) használunk fel, valamint tófóliát, árnyékoló hálót. A lesben két felnőtt ember elfér egymás mellett, ülve. A bejáratnál 170 cm lesz a magasság, a kinézeti oldalon 150 cm. Ezzel megoldjuk a vízlefolyást is. Az ajtó 90x140 cm lesz, a lesben lehajtott fejjel kell mozogni, de úgyis ülünk. Talán rakunk majd bele egy pallót keresztbe, és akkor nem kell összecsukható székekkel bajlódni. A leskunyhó földbe ásásának érdekében, ki kell ásnunk 2,47 m3 földet + az itató és a leskunyhóajtajának aljáig levezető kis lejtő ... Tehát lesz az 3 m3 föld is. Az itató feltöltéséhez 210 liter vizet kell majd a helyszínre szállítanunk. (20 literes műanyag kannából az 10 db teli kanna). Végül a tájolás tekintetében úgy gondolkozunk, hogy a reggeli fények majd jobbról, a napközbeniek hátulról, míg az esti fények balról érkeznek majd. Ellenfényes képeket nem fogunk tudni készíteni, de reggel és este szép fényeket kaphatunk. A leskunyhó minden fala, 1 méteres mélységben a földben lesz, ott a falat 20 cm széles fenyő deszkák adják majd, melyekre felfekszik a az OSB-ből álló felszín feletti kunyhó-rész. A deszkák és a föld közé hungarocell lapok kerülnek, a les talajára pedig PVC-t teszünk, hogy ne sárban kelljen tocsogni. A lest kívülről a lehető legjobban beálcázzuk.


A leskunyhó tervezett környezete:


Az itató mögött (a kinézővel szemben) egy tisztességes méretű és erősségű beülő ág várja majd az érkezőket. Onnan szálhatnak le az itató partjára, szegélyére, mely fatörzsekkel, mohával, és természetes anyagokkal lesz bélelve. A les környezetében, a kinézeti oldalon több "A" és "B" típusú odút szeretnénk elhelyezni, melyekben közönségesebb madárfajok esetleg költhetnek. Madáretető is található majd, szintén közvetlenül a les mellett, melybe fekete napraforgó mag, és néha dió is kerül. Bízunk abban, hogy az itató földfelszíni elhelyezésének következtében kisebb-nagyobb rágcsálók, emlősök is kíváncsiak lesznek, és meglátogatnak minket. A kinézeti oldal távolabbi hátterében hagyunk helyet, hogy a kidobált zsiger, csirke far-hát, és egyéb húsok (nem sertés) felkeltik az érdeklődését a kisebb ragadózoknak is, úgy mint Barna rétihéja, Karvaly, Egerész ölyv, Vörös vércse, melyek rendszeresen mozognak a környéken. A közvetlen közelben a kinézeti irányban erdő található, a hátunk mögött nádas. Maga a les és az itató egy füves réten helyezkedik el, mogyoróbokrokkal, csipkebogyó bokorral, és egyéb kis-fa és cserje is található ott. A terület védett, és rejtett, szívből és mélységesen reméljük, hogy oda ember fia nem nagyon keveredik.

Van egy másik hasonló helyszín, csak az inkább bokros, cserjés, füves rét, ahol lombhullató fiatal fák vannak, bokrokkal váltakozva. Az a hely könnyebben megközelíthető, vízhordás szempontjából előnytelenebb, de mint környezet sok szempontból komfortosabb. Holnap kiderül, hogy melyik helyet választjuk. Addig álljon itt egy kép, a képzeletbeli leshely körvonalaival, s egy ideiglenes odaállított beszálló fával. Csak tesztjelleggel helyeztük oda.
 Jelen pillanatban tehát a fennmaradt két helyszín közül választunk, és holnap, mivel nincsen fagy, annak ellenére, hogy január közepe felé járunk, neki fogunk kezdeni az ásásnak. Kijelöljük majd a leendő körvonalat spárgával, és az itató, a kunyhó alapterületén 8-10 cm-re ásunk, hogy láthassuk a fűben már föld formájában az "alaprajzot" :-)     (Bemelegítésnek ez is pont elég lesz) Mindezek után, az elkövetkezendő hétvégéken kemény földmunka, és leskialakítás, környezetrendezés, madáretető felhelyezése, maghordás, itató vízfeltöltés, ha nem lesz fagy ! Míg puha a föld és jó vízes, addig kell ásnunk. Ha most nagyon meleg nyár volna, nem tudnánk a kő keményre száradt földdel dolgozni.




 Első körben ilyennek terveztük, de nehezebb megépíteni, több anyag kell hozzá,
és nem mennek fel a vízhez az esetleges rágcsálók, kisemlősök

 Egy kezdeti terv, amit elvetettünk

 Ez már közelít a valósághoz, de mások az arányok

Ez a kép már a valóságot mutatja, így lesz beásva a les

Méretezett alkatrészek, és egy talán axonometrikus rajz :-)









2014. január 5., vasárnap

Ködös évnyitó

Már meg sem lepődünk azon, hogy gyakorlatilag november óta a szürkeséget fotózzuk. Egy másik blogban olvastam, hogy a szerzőnek nem született értékelhető képe decemberben. Ilyen alapon hálás vagyok, mert nekem jutott elfogadható, dokumentációs igényeket kielégítő fotó, akár egy-egy gyöngyszemmel.

Az idei év első fotózása, már az új idők jegyében indult. Mit is jelent ez ? Állandó lesnek kerestünk helyet Steve barátommal, megnézve három lehetséges helyszínt is. Még tanakodunk, de esélyt látok arra, hogy lakóhelyünkhöz közel, 10 km-en belül, felállíthassuk a detektívüveges lest ! A ködben ennek is utánanéztünk, s most már a ködöt, mint hangulati elemet kezelem. Szinte már nem érdekel, hogy a fényképezéshez nincs fény, abból főzünk, amink van. Azt vettem észre, hogy ha az ember kicsit megtanul így gondolkodni, egészen új távlatok nyílnak neki.


90 pozitív visszajelzés, háttérképnek vitték telefonra, laptopra, és megosztották 5 alkalommal.
Szóval ködben is lehet fotózni. Érdemes volt kísérletezni a köddel.


De ne szaladjunk ennyire előre, szépen sorban mindent ! Nem fogok helyszíneket mondani, de a ködös fotózás az napi első lépése volt, egy kis fennsík meglátogatása, mely egy domb lábánál áll. Vegyes erdőkkel, melynek túlnyomó része fenyves, de még vegyes lomberdőnek mondható. Tágas tér, bokor-sor, és délelőtt-délután jó fények várományosa. Itt akár érdemes földmunka árán bódét ácsolni, itatót építeni ... Az orrunkig nem láttunk, de Királyka és Őszapó, széncinege és Kék cinege hangját hallottuk. Minden megvizsgáltunk, és biztatónak találtuk a környezetet. Meglátjuk. Első körben talán próba-sátrazni kell. Ha megfelelő a fajszám, és minden egyéb kritérium teljesül, érdemes munkában gondolkodni, és belevágni a project-be.

A második területre érkezve, nagy meglepetés ért minket. Vagyis engem biztosan. A Meggyvágó még a kocsiból nézve is, jól láthatóan ugrált mellettem a fán, s mikor kiszálltunk egy kb. 80 fős Fenyőrigó csapatba botlottunk. Volt ott még harkály is a közelben (hangról meg nem mondom  milyen), de a Fenyőrigó csapattal voltam elfoglalva. A Szajkók is bent zúztak a sűrűben, s a Fenyőrigók 15 méternél közelebb nem engedtek. Itt is felmértük a lehetőségeket, és én személy szerint még jobbnak érzem az adottságokat, mert víz is van a közelben, nem beszélve arról, hogy a terület természetvédelmi oltalom alá esik. Ennek fényében jelenleg ide húz a szívem les tekintetében.


Számomra festői terület

 Fenyőrigó. Se fény, se közelség, de felismerhető.


Vajon melyik madár szúrta fel a tartalék táplálékot ide ?


Harmadik célpontunk egy felduzzasztott patakból kialakult tó mellett fekszik. Nádassal, szabad területekkel, bokros-füves réttel, erdősorral, közel az urbanizációhoz, de félig vad-jellegű vidék. Bujkáló patak, melyet horgász tóvá duzzasztottak, s melynek megmaradt egy része eredetinek. Izgalmas környék már csak azért is, mert, még le sem parkoltunk, az autóból láthattunk egy Vörös vércsét vadászni. A fenyőrigók után ez volt a második adrenalin sokk számomra. Persze a vércse nagyon hamar távozott, de később még máshol megfigyelhettük elég hosszasan. Körbejártuk a tavat, két hídján is átkelve. Elbóklásztunk a ködben, találtunk szép tájkép témát. A tó szélén élő nádasban Ökörszem bujkált, s ugyan megjelent a fényképezőgép keresőjében, de mire exponáltam volna el is tűnt teljesen. Pillanatok alatt röppent át a nem túl messzi túloldalra. Villámgyors és nagyon kedves madár, remélem látom még, és le fogom tudni fotózni.

Találkoztunk Dankasirállyal, aki felénk röpült békével, de amint ráfogtam az objektívet, teljes pánikkal váltott irányt, halászott ott gyönyörű Szürke gém is, megfigyelhettük, ahogy húsz szárnycsapással bejárja az egész tavat, a legkisebb erőbefektetéssel 20-30 métert vitorlázik ... Hiába, a nagy szárnyfelület segíti őt. Őszapók bandáztak a szemközti erdősorban, miközben azt figyelgettük, hová is szállhat be a Jégmadár, akit nem olyan régen az ott járó tömegközlekedési eszköz ablakából pillanthattam meg. Utunkat Dankasirályok, Tőkés récék, és Szárcsák színesítették.


 Ködös patakparton

 Ugyanott, máskép(p)

 Ácsmunka. Út a túlpartra

 Dankasirály, aki paranoiás

 Megérkezés

 A Szárcsa mindenkor érdeklődik

 Követlek, bármerre mész ...

 Jégmadár hol vagy ? Ide várunk.

 Nemes vízimadár a Szürke gém

 Vörös vércse duzzog a túloldalon ...

 Olyan, mint ha jutott volna fény :-)

Minimál, és ettől maga a teljesség ...


Annyi jó és érdekes dolog történt ezen a napon, de még alig múlt csak el a dél. Nem akaródzott ennyivel bezárni azt a napot. Elindultunk hát a Duna irányába, s az egyik legszebb zugába érkezvén, csoda tárult fel előttünk. Elmentek a fények, leereszkedett a köd. Nem lehetett átlátni a túlpartra, pánikoltam is erősen, hogy na mi lesz ebből, ilyen fények, és ekkora köd közepén ?

Ez a sohasem unalmas táj új arcát mutatta meg ma is. Ködben rejtőzött minden, néma csend ült a partra, az alig 60 méterre horgászó emberek körvonalai látszottak csak. Olyan volt, mint ha titok fogalmát értelmeznénk. Úgy éreztem magam, mint ha nem is látszanék, mint ha lépteimet nem hallaná senki. Csak fotóztam a partot, a pihenő csónakokat, a messzeséget, és megtanultam, hogy a köd csodás hangulatot ad egy szép témának, egy tájrészletnek. Olyan, mint a fátyol. Meglesni engedi a menyasszony szépségét, de fel nem fedi azt egészében. Izgalom uralkodott rajtunk, olyan volt mint első alkalommal félelem nélkül lebukni a víz alá, s visszatérni onnan, megdöbbenve annak nyugalmán, és süket csendjén. A következő képeken hitem szerint megmutatkozik ez a varázs.


 Csend és magány

Békesség



Nem nagyon van mit hozzáfűzni ehhez ... Nincs több szó, elfogytak a jelzők. Barátja lettem a ködnek, mely ha egy jó témát egészít ki, csodássá teszi a képeket. Pláne majd ha befagy végre a víz ... Ez volt tehát az év első fotózása. Hozott nekünk lehetséges leshelyszint, és egy rekord tetszés-indexű fotót, ami ráadásul tájkép, ami nekem nem is a profilom igazán, főleg mostanában, mert hogy a természetfotózás a szívem csücske egyre jobban.

Úgy érzem magam mint a lelkendező kicsi Vuk ... Hurrá, lest építünk ! :-)