2014. szeptember 28., vasárnap

Széncinegék - lesfejlesztés

A pénteki szabadnapba belefért még a les meglátogatása. Szégyenemre, igen régen jártam ott, bár tudom, hogy ennél a lesnél az etetéses időszak lesz az igazán nyerő. Egyszerűen azért, mert az erdő télen is nagy skálán reprezentálja a madárfajokat, amelyek szíves-örömest járnak be a nagy parkba, ahol ez a les található. Régebben télen sokat sétáltam erre, feleségemmel minden év január elsején itt kötöttünk ki, 2009 óta. A kerítés melletti fákon rengeteg Őszapó, és egyéb cinege faj mozog. A lesnél - még ha nem is sikerült mindent lefotózni - Vörösbegy, Harkályok, Csúszka, Cinege fajok, légykapók, Rozsdafarkúak mozognak. Télire elvárjuk ide a Zöldikéket, Erdei pintyeket, esetleg Citromsármányt, Fekete rigót, Széncinegét, Kék cinegét, Barát és Kormosfejű cinegét, Tengelicet, Csuszkát, s ki tudja még mi jöhet be, a tervezett, minden igényt gazdag táplálékválasztékkal kiszolgáló etetőre. Fejlesztettünk egy keveset. 


Széncinege (háttérben az etetőt fogadó oszloppal)

Megoldottuk az üveg takarását, hogy a por, a medence vizébe hulló eső, ne hagyjon nyomot az üvegen, építettünk egy beülőt, mert úgy vettük észre, hogy a madarak a lestől 8 méterre lévő fáról, nem szívesen röppennek azonnal a leshez, ezért félúton helyeztük azt el. Kialakításra került a medence végétől egy méterre egy madártető tartó oszlop is, mely fogadja majd az önadagolós magtárunkat, mely kialakítását tekintve ravasz lesz, csak egy madár fér majd oda a magokhoz, s a várakozó példányok addig a beülőkön várakoznak majd elvileg, s mi ekkor fotózunk majd ...


 Beülő alapszerkezet, a fa és a les között félúton

 A természetesnek ható ág (okosan kell komponálni a képet)

Nagyjából így ...

 Persze hogy nem a dekorált végébe szállnak ... Ezt még megoldjuk

Rengetegen jöttek, volt amelyik egy percél is tovább maradt ...

Ez a szép fekete bogár, a lesben, már az őszre és a télre készül 

 Macskánk is van, de ez elkerülhetetlen egy ilyen helyen

 A kismacska még nem tudja mit nézzen, de anya már észrevette az ebédet

Ő olyan közel jött az üveghez, hogy 70mm-en éppen le tudtam fotózni



Nagyon hamar meg kell csinálni az etetőt. Meg is van a rajz hozzá, egy négyzetalapú, 25x25x45 cm-es hasáb lesz ez, nyitható tetővel, benne, az alján egy 20 fokos szögben álló terelő lappal, mely segít adagolni a magokat, rásegít a gravitációra. Az etető alján lesz a kb 25x4 cm-es etető nyílás. Egy madár fog hozzáférni, s nekünk oldalt lesz a nyílás, tehát a madarak a baloldaluk felől nézve fognak táplálkozni. Alapvetően fekete napraforgót, vegyes egyéb magokkal keverve (vörös köles, fénymag, dioó, ez-az, nagy adagban, állandó etetéssel február végéig. Meg fogjuk oldani azt is, hogy az elfogyasztható diót ne tudják elvinni egyben. Trükkös találmány, hamarosan legyártom. Aztán jöhet a mulatság ...




A lerombolt Alcsuti arborétum

A fotós úgy dönt, hogy kivesz egy szabadnapot, mert nem esett az elmúlt napokban, s talán van lehetőség így egy kis fotózásra. Sokat gondolkodik merre menjen, s az ismeretlen Pilis helyett, Alcsút irányába indul. Hogyan lehet mégis az, hogy csalódásokkal teli tér haza ? Erről fog szólni ez a felemás érzelmekkel teljes blogbejegyzés. Hajnal 05:00-kor találkoztunk Steve barátommal, hogy elcsíphessük a reggeli a fényeket. Budaörs környékén gyenge eső fogadott minket, mely eléggé kedvemet szegte, s ehhez párosult, egy igen kellemetlen hőemelkedéses megfázás is, mely nem tett jót az általános közérzetemnek sem. Na de elindultunk, ha már szabadságot vettünk ki, bizakodva, elképzelésekkel a fejünkben. Az Arborétum 10:00-kor nyitott, s még ha ez az adat szerepel is a honlapjukon, akkor is, fotós szemszögből a 10:00 már gyakorlatilag érdektelen. Addigra elmennek a szép fények, és szóval kint találtuk magunkat a környező erdős-mezős területen, a napfelkeltével együtt ...

Kis kócsag a víztelen tómederben


Kezdjük történetünket a reggeli órák képeivel ...


 A kukoricaföld mellett

 Nem messze az arborétumtól, a "műveleti területen" ...

Én tudom, hogy az Meggyvágó


Tanakodtunk, hogy miután egy óra bóklászás után lefotóztuk, amit lehetett, mit is csináljunk 10:00-ig ?! Elmentünk az Arborétum régi bejáratához, s látván a kaput nyitva, bementünk, hogy engedélyt kérjünk korábbi belépésre. A jómunkás embereken kívül senkit sem találtunk, kivéve egy fiatal srácot, aki azt mondta, nyugodtan menjünk be. Miután több mint két óra lett volna a hivatalos nyitásig, kis gondolkodás után azt mondtuk, irány befelé. Letargikus látvány fogadott. Rengeteg kivágott fa, minden híd lebontva gerendáig, a kovácsoltvas kerítések fehérre festve (remélem ez alapozó, és nem marad így), a tó teljes mértékig leeresztve. Igazából sohasem volt gondozott, minden trutymák úszott rajta, falevelek, fadarabok, nyálkás rétegben alga, de láttam már szemetet is. Ott állt a csónak minden évben a tó partján, s mint ha sohasem használták volna arra, hogy beevezzenek, és megtisztítsák a víz felszínét, hogy esetleg szép lehessen ! Lehangoló ez, pedig a fotósokat vonzaná a hely ősszel, a víztükörrel, a tó intim elszigeteltségbe burkolózásával.

Beszéljünk mégis arról, amiben lehetett gyönyörködni. Csókák és Szajkók osztoztak a lombkorona szintjén, de lefotózni őket a kevés fény miatt lehetetlen volt. Fekete harkállyal sem találkoztunk, pedig ha valahol,  akkor a platánok törzsén itt, az arborétumban megtalálható.


 Sötét és világos

 Erdei béka

 
Tamron 90 mm Di SP macro

  
 Gombák, melyekhez semmilyen szinten nem értek

 Az egyetlen használható hídról készült, a bejárattól balra

 Itt szép színek lesznek pár hét múlva

 Az első idei piros

 Na most akkor álljunk meg ! Rügyek ?!

 Fényjáték

 Taplógomba a platánon

 Farakás. Kemény munka, gyönyörű látvány

A főnök itt már biztosan hazament


Se színek még, sem pedig tó, víztükörrel. Évek óta ez megy, a legrosszabbkor szedik szét az amúgy nagyon-nagyon értékes arborétumot. Keveslem a madáretetőket, millió innovatív, a tájba illeszkedő dolgot meg lehetne valósítani, de azt érzem, hogy itt nincsen koncepció. Nekem volna egy-két ötletem. Például üveges madárles építése egy félreeső helyen, melybe jöhetnének fotózni az érdeklődök. Élővilága van, értékes nagyon a hely, de ebbe elegendő energiát messze nem forgatnak be. Sajnálom, s nagyon elgondolkodnék azok helyében, akik egy ilyen értékes terület felett rendelkezhetnek !






2014. szeptember 18., csütörtök

Kezdetét vette az ősz

Határtalan boldogság van a szívemben, amikor a naptárra, és főleg a fák leveleire nézek. Ha sorba kellene állítanom az évszakokat, én az ősz, tavasz, tél és végül a nyár sorrendjét választanám. Az ősz hozza el kedvenc színeimet, szerencsés esetben kellemes, de már nem forró, jó idővel. Tavasszal színes minden, mely gyönyörködtet, télen, ha igazi hideg van, és hó is esik, gyönyörű és csendes a táj. Nyáron szerintem csak víz mellett jó, szép-szép, minden zöld, de fotózni csak a reggeli vagy az esti órákban lehet. Ezért hát ez a sorrend. Szeptember 13.-án újra az egyik kedvenc helyemre mentünk Steve barátommal, amit hívjunk most platános ligetnek. Itt, és ilyen környezetben mutatkozik meg igazán az ősz szépsége, mert illik a látványhoz az aranybarna, a vörös, a sárga, és a pirosas bordó levelek színvilága. Elkezdődött. Még csak bontakozik, még várat magára, de itt van az ősz. Megérkezett, s én addig fogom idén is fotózni, míg minden árnyalata el nem fogy télfehérré.




Pár szóban - nem kútfőből -, beszélgessünk arról, hogyan is működik az ősz ?! Hogyhogy működik, nem gépezet ez ! De bizony ez egy komoly hatásmechanizmus eredménye, biológia, kémia, és optika. E hármasság adja szemünknek, a legcsodálatosabb látványt ebben az évszakban, nevezetesen a levelek színének változását.

Amikor kevesebb a napsütéses órák száma, sok a csapadék, hűl az idő, akkor a fák, a leveleikben felhalmozott tápanyagokat visszarendelik a fatörzsbe, és a faágakba. Ez a folyamat, a levelek pigmen-anyagainak megváltozását eredményezi. A zöld levelekben sok a klorofil, emiatt látjuk a rájuk eső fényt zöldnek, mert elnyelik a vörös és kék színkomponenseket. Sok fa levelében magas a karotin tartalom, ez esetben a levelekre eső fényeket, sárgának látjuk. Az antocianinokban gazdag levelek, napfényben vörösnek látszanak. Így tapasztalhatjuk ősszel a fák hamarosan lehulló lombkoronáját ennyire színesnek, a nyári "csak-zöld" helyett. A levelek elvesztésének oka, az a parafa-szerű membrán, mely az ág, és a levél közé furakszik, így szakítva el a leveleket a tápanyagtól, s azok menthetetlenül elszíneződnek, s a földön végzik sorsukat. Mindezek után a fa elraktároz minden, a nyári csapadékban, és fényben képződött tápanyagot, s így vészeli át a zord telet. A mi ajándékunk ebből az ezerszínű környezet, s az erdőben eltöltött avarban sétálós órák.

 Újra szemünk elé kerülnek a Csuszkák

 Zöldike. Gyakori vendég lesz ő is az etetőkön

 Elveszni az őszben

 Eső áztatta vadgesztenye

 Zöld szőnyegen az elmúlás

 Másik nagy kedvenc a mohás téma

 Hosszasan figyelhettük a Házi egeret

 A bőséges csapadék hozadékai a gombák

 És amit a legjobban várok, a bordós színek

 A Lódarázs nem veszi tudomásul, hogy elmúlik a nyár

 Pasztell és élő-színek

 Kontrasztos osztozkodás

 Ahogy nagymamám mondta: Megcsípte a dér a fákat

 Napfényes szaturáció

 Dolmányos varjú "járja" területét

 Egyszerűen csak szép

 A rovarok már belassultak, téli búvóhelyet keresnek

 A Vörös mókus igyekszik feltölteni raktárait

Rozzant macska talpai alatt ...



Még csak elkezdődött, még várni kell arra, hogy kibontakozzon az ezerszínű elmúlás, de ennek ellentmondásos ünnepe közeleg. Várom és várom napról napra, mert számomra ez a legszebb évszak. Minden alkalmat megragadok, hogy rezzenéseit megörökíthessem.



2014. szeptember 14., vasárnap

Ausztria - Turrach és környéke

Igen régen, 1991-ben történt, hogy első - és azóta is utolsó - alkalommal Ausztriában jártam. Persze nem a szép helyeken, hanem az első benzinkút melletti shopig jutottam, olyan gyári dolgozókkal, akik holt részegre itták magukat már a határra érve. Na de ez a kirándulás egészen más jellegű volt. Szóval 2014. augusztus 04. és 07. között Ausztriában jártunk, Turrach városában, 1750 m magasan lévő szálláshellyel. Három tó vett minket körbe. A Turrachsee, a Swarzsee, és a Grünsee. Hétfőn reggel, 05:00-kor indultunk, a 13 éves Swift-tel. Az út, mindösszesen -kitérőkkel- 1400 km volt. A 13 éves autó sík terepen elérte a 170 km/h-ás végsebességet, és az átlag fogyasztása 6.05 liter / 100 km volt. Hibátlanul teljesítette az utat. Ebben a blogban szeretném bemutatni e csodás nyaralás látványos pillanatait.





Még sötét volt reggel, és lógott a lába az esőnek. Mindenünk bepakolva, nemzetközi TB kártya, nemzetközi kötelezőbiztosítás-igazolása, láthatósági mellény, autópálya matricák, minden fotós kellék, töltők, telefon, GPS, táblagép. Kómásan haladtunk jó tempóval az M7-esen, és reggel 6 óra körül kávéztunk egyet egy benzinkútnál. A határon áthaladni 10 másodperc volt. Nem sokkal ez után hatalmas esőt kaptunk. Az ablaktörlőt harmadik fokozatban járatva sem láttunk ki. Azon gondolkodtunk, hogy indokolttá vált a félreállás, mert ez már a balesetveszély határát súrolta. Megtéve még 2-3 km-t, elállt az eső. Továbbhaladhatunk utunkon, s kezdtek megjelenni lassan az Alpok hegygerincei, elértük az első több kilométeres alagutakat, s máris hegyi szakaszokon autóztunk, csodálva a szuper-zöld füveket, és a monumentalitást.


Ennyit lehetett látni az esőben. Reméltük jobb időnk lesz. (mobilos fotó).

 Az első osztrák pihenőhelynél. Beizgultunk a hegyekre, nem kicsit

 Az első tankolás. Táj, és életminőség ...

A Mur folyót hosszú kilométereken át követtük

 Itt már átszellemülten autóztunk

Azt sem tudtuk, hogy merre nézzünk. Más ez az élet.

 Ha megszomjaznál, itt ihatsz kristálytiszta, 8-10 fokos forrásvizet

Maximum 20 km-re a szálláshelytől

Szálláshelyünk. Badwirt panzió


Szűk hat óra vezetés után megérkeztünk, felvittük a csomagjainkat a szobánkba, megismerkedtünk a szállásadókkal. Megtudakoltuk, merre érdemes menni a környéken, összeszedtük az infókat, és egy könnyű ebéd után útra keltünk, mert nem voltak még elegendőek az eddig megtett kilométerek. Első utunk a Turrach tóhoz vezetett, egyrészt közelsége, másrészt a szépsége vonzott. Szerettük volna feltérképezni a környéket. Körbe is sétáltunk. Nyugodt barátságos tó, szemközt a magasabb hegyekkel, Kornock szikláival.


 A rossz idő ellenére is csodálatos. Teljes átszellemülés.

 A hegyről levezető irányban egy csodás hegyi patak folyt le a völgybe

 A patak feletti hídról nézve

 A környéki utakon csodáltuk a tájat

 Az út mentén legeltek. Egészen közel jöttek, mikor odamentem hozzájuk.

 Még egyszer visszamentünk a tóhoz. Leültünk bambulni

 Pár perccel később esőfüggöny takarta el a hegyeket

Betegesen sokat fotóztam ;-)

 Fel sem tudtam fogni, csak néztem bután. Egyszerűen ez más világ.

Szállásunk közvetlen közelében volt ez a barátságos kis völgy

Estére értünk haza, hulla fáradtan. Nem kellett altatni minket. Befészkelődtünk az ágyunkba, és már aludtunk is.




A második napon, reggeli után indultunk el, tele ötletekkel, lelkesedéssel, s ez egészen sötétedésig kitartott bennünk. Annyi volt a látnivaló, hogy nem bírtuk befogadni. Szebbnél szebb helyeken jártunk, Elindultunk túl a Turrachsee-n az Unesco által a világörökség részének nyilvánított területek irányába. Ahogy ereszkedtünk lefelé a meredeken, megpillantottunk egy keskeny utat felfelé a főút mellett. Valami azt súgta menjünk, nézzük meg ! Olyan csodás völgyhöz értünk, melyet talán a képek sem tudnak visszaadni, személyesen kell ott időzni, az az igazi ! Egy órát voltunk ott, figyelve a völgyben mozgó felhőt, vagy ködöt. Én képtelen vagyok eldönteni, hogy mi is volt az igazából. Talán felhő volt, ilyen magasságban.


 Nagy tereket csodálhattunk

 Ott bújik a kanyargós út

Erre a látványra nincsenek szavak. Feleségem meg is könnyezte

 Tovább indultunk Feld am see-be, az Alpen Zoo-ba

 Azt hiszem, itt szívesen élnék. Nem úri negyed, hanem a vidék maga

 Az állatkert bejáratánál bóklászott a páva-pár fiókája

 Nagy területen, szabadon mozognak az állatok

 A simogató üdvöskéje

Szarvasok pihentek békésen, mit sem törődve az emberekkel

 Páva uraság. Egy méterre álltam tőle

200 mm, F 5.6

 Kicsi láma a virágos mezőn :-)

 Bambi is megérkezett

 Ő már nagyfiú

 Nagyon szépek voltak

 Állatkerti kilátás

Legalább itt sikerült muflont fotózni

Kis vízesések is voltak az állatkert területén


Szállásadónk javaslatára elmentünk a közeli nemzeti parkba, melynek területén autóút vezet át, és közel 20 állomásos program várja a látogatót, a 2400 méter magas csúcs felé. Onnan egy út vezet le Innerkremsbe, majd onnan vissza autózhatunk a kiindulópontba. Kanyargós utak, mint szerpentin szalagok fekszenek a hegyek között. Leírhatatlan látvány ez, a szabadon legelő szarvasmarhákkal. Mormota is látható kis szerencsével. Nekünk ez utóbbi nem sikerült, de így is mesés élményben volt részünk.



Ez a vezetési élmény

 Egy gyönyörű, körbejárható tó, 2000 méteren a hegyek között


 Titkok kertje (fotó: Bodó-Kiss Dorottya Nóra)

 Milka, alpesi varázslat, kísértésbe ejtő íz !

 A hős, a megállíthatatlan ... Soha nem hagyott ott minket ! Itt pedig 2400 méteren.

 Aszfalt szalag

 Itt élnek a mormoták

 Utazók emlékei

 "V" mint völgy

 Zöld és kékesszürke

 Igen, ez ugyanaz a tó, de már visszafelé, naplementekor

 Nincs túleffektezve !

Itt vártuk meg a teljes szürkületet. Egészen koromfekete sötétben indultunk haza.




A harmadik napon Kornoch csúcsait céloztuk meg. Libegővel mentünk fel, szintén kb. 2300 méterre, ahonnan a hegygerincen még feljebb, majd onnan ösvényen mehetünk le a Turrach tóhoz. Mi lefelé is libegővel mentünk, mert kevés volt az időnk, és fentről jól lehet fotózni a teret, a tavat, madártávlatból. Érdekességképpen, a hegycsúcson free WiFi HotSpot található !


 Ezen a pályán hatszemélyes fedett kabinos libegők futnak

 Felértünk

 Végtelenség

 Körzők a hegytetőn

 Mélység és magasság, zöld és kék, levegő, felhők ...

 
 Meredek

 Lent a völgyben faházak !

 Lehet szépen sétálgatni :-)

 Fotó: Bodó-Kiss Dorottya Nóra

 Turrachsee felé a libegőből

... és vissza értünk a kiinduló pontra ...

 Ez a Swarzsee a Turrachsee mögötti kis tó.

 Gyalog mentünk fel, jó túra volt.

Vissza érkezvén ismét a Turrachsee. A másik vége irányában volt a szállásunk

Ezt a napot korábban fejeztük be, pihenni vágytunk. Nem mentünk már máshová, hazatértünk, és magyar tv adást kerestünk. Nem vagyunk tévések, de most mindketten erre vágytunk. Egész komoly LCD tévé volt minden szobában. Érdemes körbe nézni a kuponvilágon ...




A negyedik napot, pakolással kezdtük. Elbúcsúztunk a háziaktól, bepakoltunk mindent az autóba, s az utolsó reggeli után, elindultunk hazafelé. Még egyszer végigmentünk az utakon, melyet már elég jól ismertünk, s mivel volt időnk, a köves patakon Vizirigó után kutattunk, de őt nem sikerült lencsevégre kapni annak ellenére, hogy biztos él ott belőlük pár példány, mert ez az élőhely annyira jellegzetesen az övék. Már vagy 150 km-t haladtunk hazafelé, amikor megláttuk, milyen szép is a Mur folyó ebből az irányból, s megálltunk fotózni azt. 


 Zöld hegyek, sárga gabonamező, kékes-zöldes vizű folyó. Bárcsak horgászhatnék itt

 Másik irány. Melyiket szeressem ?

 Kiülnék arra a teraszra, egy dolgos nap után

2-3 km hosszú alagutak


Tovább haladtunk, egyre lejjebb ereszkedve olyan 800 - 1000 méter magasságba. Kezdett elfogyni az Alpok, s olyanná alakult a táj, mint nálunk a Mátra környéke. Eltűnt a monumentalitás, éreztük, hogy hazafelé megyünk. Egyszer csak az út mentén egy tábla valami tóról beszélt. Nem is kellett sok, egy pillanat alatt fordultam is le az útról, hogy utoljára még egy tavat megnézhessünk. Nagyon kellemes, futó, és bicikli út fogadott minket, egy kis falu határában, egy kisebb folyó felduzzasztásából megszületve.


 Egy "neve nincs" kis faluban járunk, ne felejtsük el !

Gyönyör a szemnek, béke a léleknek. Szó nélkül költöznék ide

 A hazafelé-irány

  Megindultságomban nagyot nyeltem


A határt átlépni megint egy pillanat műve volt. Bizony hazánkhoz közeledvén, az utolsó tíz km-en elfogyott Ausztria, s kezdett elérkezni a magyar, sík valóság. Nem elfogultság miatt mondom ezeket, egyszerűen mások az utcák, más minden. Igen, elfogyott Ausztria. Jöttek a sík vidékek, a meleg (mert ugye a hegyekben hűs és tiszta levegőhöz szoktunk), és a végeláthatatlan kukoricaföldek, az egyre több - miénkhez hasonló - csóró, lestrapált autó (odakint csömör volt már a prémium márkáktól), és elérkeztünk Fertődre, ami igen szép hely. Nevezetessége az Esterházy-Kastély. Bementünk a kertjébe, sík zöld fű, murva, fehér kastély a távolban. Nem hatott meg. Üresnek érzem a kertjét.


 Ilyen. Közhellyel: szép. Nem tudok többet mondani róla


Egyeztetve az ottani madárvártán a madarász kollégákkal, engedélyt kaptunk a Nemzeti park bejárására, de a sorompón nem mertünk bemenni, mert ott olyan szigorú volt a szövegezése a táblának, hogy inkább visszafordultunk. Necces volt az is, hogy mi van, ha lelakatolják a sorompót, és nem tudunk kijönni. Gyalog bemenni, a 2 km-re lévő madárvártára és kilátóhoz, egyszerűen a hosszú út miatt nem volt már erőnk. Így csak a nemzeti park széléig mentünk.


 Engedélyt kaptunk a területre, de nem a sorompón túl.

 Igen, ez a Fertő-Hanság Nemzeti park, délutáni durva fényekben

 A műútról fotózva: Ezüst sirályok és Nyári ludak

 Hasonlít Apajra, és a túloldala Ausztria

 Szürke gémek keresgéltek a kiszáradó belvizes területeken

 Szép csoport, hallottuk a fű ropogását, miközben legeltek

 
És a gémeskút. Ezzel a képpel zárom ezt a beszámolót


Megadatott hát, hogy felmenjünk az Alpokba, és ezeket a hegyeket mélyen a szívünkbe zártuk. Hálás vagyok az autónak, hálás vagyok mindenért, hogy ilyen négy napunk lehetett, még ha nem is volt igazán szép fény, csak egy napon. Hálás vagyok a csodás levegőért, a lelket átmosó látványokért, az esőért, a napfényért, a szelekért a vizek mentén, s a gyönyörű völgyekért, sok-sok csodás faházért, és a még soha nem látott zöld füvekért, melyek színe megmagyarázhatatlan.

Utazni jó, igen nagyon jó.