2015. május 31., vasárnap

Törpe gém nyomában

A hetek óta tartó szerencsétlen esős idő ellenére is, sikerült kijutnunk a pünkösdi három nap alatt kicsit fotózni. Igaz esőben indultam el, de jutott olyan pillanat e három nap során, amikor érdemes volt exponálni. Valahol Csepelen található egy kis öböl, ahol Törpe gémmel találkozhatunk, néha Jégmadár, s gyakrabban Vízi tyúk társaságában. Szeretném megosztani az ott készült képeket. Hangulatuk van, és jó visszagondolni arra a pár órára. Kegyetlenül rossz fényeink voltak, szakadt is az eső, meg meg állva, de már nem bírtunk magunkkal, menni kellett ...


 Törpegém. Nem találkoztam még vele soha

 Jobbról is

 Itt már gyanakvó és türelmetlen volt.

 Annyira zöld volt, és bensőséges ...

 Vízityúk. Sajnos nem sikerült lefotózni, amikor a leveleken jár

 Fiatal kékcinege a nádon

 Innen nem tudom megmondani, hogy milyen harkály fajt látunk

 Csak úgy világított a nádak között

 Széncinege egy odút látogat

 Kormorán (na szóval, ilyen fényeink voltak ...)

 Vízpart, mert szeretem

 Megfér itt az ember is, a maga küzdelmeivel ...

És végül a cseppes fotó ...


Előfordultam már párszor a környéken, Jégmadarat, Bütykös hattyút, Szárcsákat, Harkályt, Zöld küllőt, HEGYI RÉCÉT, és sok egyéb fajt fotózhattam ott, igen sok látványos tájképpel. Egyre jobban szeretek kiemelten két dolgot, az egyik a vízi élőhely, a másik pedig a hegyvidék, a dombságok. Nagyon sok örömöt, és pihentető időt szerzett nekem ez a hely, ahová egy évben 5-6 alkalommal biztos eljutok. Már várom a következőt.



Csácsbozsóki arborétum

Zalaegerszegi látogatásunk utolsó állomása a Csácsbozóki arborétum volt. Nevezik csáscsi arborétumnak is. A városból kifelé vezető úton, ahol kanyarokkal tűzdelt dombos szakaszon haladunk, jobboldalon van egy kis beugró aszfalt út. Ez vezet be az arborétumhoz. Nem könnyű megtalálni, a helyiek is fejüket vakarva magyarázták, hogy merre is találjuk. Védett, 60 hektáros terület, két kis belső tóval, esetenként belvízzel, gyertyános, tölgyes, elegyes bükkös erdő. Alapítója a Zalavári apátság, fenntartója most, a Zalaerdő Rt. Leggyakoribb védett növényfajok, a Szálkás pajzsika, Szártalan kankalin, Farkasboroszlán, Ciklámen, Pirítógyökér, Kétlevelű sarkvirág, Tavaszi tőzike, Kardos madársisak. Árnyas sétálótjai, pihenésre alkalmas pontjai, mind kényelmünket szolgálják. Kialakított, aprított fával feltöltött tűzrakóhelye, családoknak kínál szabadtéri lehetőségeket. Nagyon kellemes hely, fáradtságunk ellenére is igyekeztünk körbejárni.



A bejárat után jobbról, ez kedves kis belső tó fogad.

 Csácsbozsóki arborétum a hivatalos neve

 Magával ragadó hangulata van 

 Vizei tele élettel. Ennek a képnek jól állnak a lapos fények

 Befelé haladva hangulatos ösvényeken

 Kulturált pihenő-pontok, gondozott kert

 Hatalmas tuják, virágzó bokrok

 Ide konkrétan beköltöznék

 Lépcsőfeljáró a bükköshöz

 Kislányom fel is ment csavarogni. Ő még bírta, mi már állva aludtunk

" Felülről nem fotózunk virágot ", de nekem ez mégis tetszik

 Csak kapkodtuk a fejünket

 Egyik kedvenc témám a friss fenyőtermés

 Kicsit emlékeztet az őszre. Októberben eljövünk !

 Tényleg speciális a mikroklíma. Fülledt időben is felfrissít

 Felsétáltunk a tóhoz ...

 Gazdag az élővilág, rengeteg madárfajt hallani

 Furcsa látvány

 Mint a rezgők a virágcsokrokban ...

 Az akkumulátor jelzett, hogy vége a dalnak ...

 De erre a fotóra, még pont jutott energia


Kimerítő két nap volt, de kárpótolt minket a gyönyörű táj, környékbeli látnivalók elfogyhatatlan sora, a sok séta, és csodálkozás. Hulla fáradtan, gyakorlatilag max. 1-2 órányi alvással nyomtuk le ezt a két napot, de megérte. Én egy kellemes esküvői élménnyel is gazdagodtam, pedig nagyon húztam a számat, mert az ilyen társadalmi hacacárék nem vágnak a profilomba :-) Végezetül, egy szép tájképpel búcsúzom zárszó helyett, mely látvány az arborétum tőszomszédságában látható. A zalai és somogyi dombság nem véletlen csücske az én szívemnek.


 Nem aszfalt, és nem kockaházak :-)





2015. május 26., kedd

Azéleák völgye

Zalaegerszegi látogatásunk második napján jutottunk el az Azéleák völgyébe, mely híres e növényfaj megtelepítéséről, s nem utolsó sorban elhelyezkedéséről, végtelen szépségéről. Ezen növényfaj május közepén virágzik, s lepi el a festői szépségű völgyet, bokros csoportosulásaiban. A növény a Rododendronok családjába tartozik. kedveli a félárnyékos helyeket, rosszul tűri a 18 foknál melegebb hőmérsékletet, és a lúgos, meszes földet. kísérleti jelleggel telepítették be a völgybe, nagy sikerrel. Szobanövényként is tartható. Zalaegerszeg eldugott pontján, bent az erdőben rejtezik e csodás hely, ahol egy nagy séta alkalmával, igen sok táj és makrófotót készítettem. Ezen fotók közül válogatok ebben a blogban, mely úgy érzem külön posztot érdemeltek.


 Méltó módon jelzik azt, ami ránk vár még

 Tamron 90mm f2.8 Di SP macro

 Sötétebb helyeken sokat segített a körvaku

 Vigyázni kell a fehér részleteire !

 Távolodón ...
  
 







 Váltogattam a makró és a 18-55mm VR II között

 Én virágoknak így még nem örültem ...

 Távozóban pár makró még

 Sikerült elválasztani a háttértől


Pitypang közelről

Kifelé menet ...


Miután véget ért az út, maradt egy dolog, ami vigasztalt minket. Tudtuk, hogy a fáradtság ellenére is, vár még ránk egy jónak, szépnek ígérkező arborétum, már a városból jócskán kifelé menet, a szerpentinen túl ... Az csécsi arborétum, melyről oly sok szépet olvastunk.

A következő bejegyzésemben arról írok majd ...