2015. november 23., hétfő

A fénytelen Kánai-tó

Kimentem az itatós leshez, hogy egy kicsit rendbe rakjam, feltöltsem magokkal az etetőt, építsek egy nagyobb beülőt, ha szerencsénk van, akkor a ragadozóknak. Mire készen voltam a technikai teendőkkel, a magot is beszereztem, elment a fény teljesen. Nem volna ez gond, de a detektív üveg mögül fényképezve, ez még magas ISO-n is nagyon kevéske ... Nem olyan messze, található egy horgásztó, mely a Kőérberki-patak duzzasztásával lett kialakítva. Mígnem tóvá válik a patak, azt megelőzően kisebb tocsogó formálódik, helyet adva a sekély vizekben keresgélő vízimadaraknak, illetve a vízközeli, parti élőhelyeket kedvelő énekeseknek. Itt kezdtem kicsit "vadászni", nézelődni. Ahogy haladtam körbe a víz körül, méterről-méterre fogyott a fény, s vált minden szürkévé. Téma, látnivaló akadt így is, ezért úgy határoztam, hogy bemutatom újra ezt a helyet, sovány-fényű fotóimon keresztül. Ez az élőhely többet érdemelne. Sok a szemét, a hidakról bedobált energiaitalos palack. Adnék én nekik energiát ahhoz, hogy szépen melles-csizmában kiszedegessék ... De térjünk vissza a madarakhoz, jöjjenek a fényképek ...


Szürke gémet vadásztam ...

Csörgőrécék kerestek élelmet  

 Nem gondoltam volna, hogy őt látom itt ...

 Tőkés réce pár pihent egykedvűen

 Röptében ...

 A szarkák sehonnan nem hiányozhatnak

 Bizalmatlan ! 20 méterről meglát, és repül

 Hogy aztán messzebb leszálljon

 Mikor elveszíti a türelmét, még messzebbre húzódik

 Kihúzza magát

 A tavat megkerülve, új oldaláról mutatkozik

Csörgőréce hím
 Csörgőréce tojó

 Kanalaznak, keresgetnek ...

 és nincsenek elég közel

 akármennyire is szeretném 

 új faj ez itt, a Kánai tavon

 Aki még így tél-előn, az ősz tényét sem fogadja el ...

 Talán itt vadászik kishalakra a Jégmadár

 Elfér itt a villamos is. Senkit nem zavar

Jutott a végére egy Vörös vércse is 80 méterről ...
Bárcsak ott lennék, amikor ez történik ...


Én még nem unatkoztam itt egyszer sem, az év bármely szakaszában érkeztem is. A part menti nádasban, bokrokon fákon, sok az énekes madár, a víz felett nem egyszer húz el Kormorán, láttam itt már Nagy kócsagot, egy-két szürke gémet is eltart ez a víz. Nem beszélve a réce fajokról, vízityúkokról. Van itt mindig meglepetés. És szorgosan kergetem a mindig jelenlévő Ökörszemet is, aki minden alkalommal úgy mozog a bokrok között, hogy még véletlenül se lehessen róla értékelhető fotót készíteni ...




2015. november 18., szerda

Tata-bánya ködben

Azon a napon mindenképp szerettünk volna menni valahová. Komolyabb koncepció nélkül beírtuk a "gugliba", hogy látnivalók Budapest környékén. Kidobott párat, megakadt a szemünk a tatai turulon. Pont volt még autópálya matrica, nem vacilláltunk indultunk. Az autópályán eléggé elszomorodtunk, mert eltűnt a csodás napfény, és borús, felleges, ködös idő ereszkedett ránk percek alatt. Na, a tervezett szabi-napról ennyit, hiába megyünk bárhová, nem lesznek fények. Azért kitartóan haladtunk úti célunk felé. Útban Tatabányára áthaladtunk egy ellenfényes vasúti sínpár felett, melyet ködbe burkolózott táj vett körül. Rendben, ez a nap nem a természetfotózásról szól majd. Nem volt mit tenni, akkor hát az nap a ködöt fogjuk fotózni :-) Így is lett, beletörődtünk abba, hogy itt nincs kecmec, az időjárás az úr ...

Nem túl fényes kilátások ...

 Aztán csak előbukkant a nap ...

Tetszett a látvány. Ellenfény, csillogó sínpárok ...

Útban a semmibe

Már évek óta nézegetem lentről, az autópályán haladva ...

 Van hangulata a ködben sétálgatásnak ...

 Figyeli a várost

 Elindultunk a Vince kilátó felé

 Fent a hegyen, a ködhatár felett, kisütött a nap

 Így képezett lámpást, az egyszerű falevélből

 Még nem jártam a Vértesben. Mókus itt is szorgoskodik

 Visszanéztünk az erdei útra

 Fantasztikus látvány volt a 40 méter magas kilátóból körbenézve

 Tejködben lubickolt a város. ( Micsoda panorámát lehetne innen ... )

 Azért az ellenfényes ködöt meg tudom bocsájtani !

 Olyan, mint ha több ezer méteren lennénk

 Amerre a nap sütött ...

 Titkokat rejt az erdő

 Fényekben fürdik a moha

Nem szeretem blogban az állóképet, de ezt megmutatom


Tatabányán, pont a turul magasságában volt a ködhatár. Nagyon különös érzés volt lenézni a nem látható városra. Örültünk a napfénynek, mely csodásan ragyogott, de csak azokra, akik az nap feljuthattak a kilátóra. Ez alatt a város szomorú, szürke ködben állt. Kellemes sétánk után visszamentünk az autóhoz, és Tata felé vettük az irányt. Szeretjük az öreg tavat, a várat, így megérte, az a 12 km, amit ezért meg kellett tenni.


 Még mindig ködben az ősz

 Az első pillanat ... Már látszik a nagy víz ;-)

 Igazi vízi-világ ...

 Szeretik a vadludak is ...

 Végre valami színes !

 Csendélet

 Kellően rákattantunk erre a témára

Vaskapu
Utolsó pillantás

Még ha nem is termett sok babér a természetfotózás témakörében, akkor is nagyon kellemes, hangulatos napot tölthettünk el a vizek városában, ahová szíves örömest térünk vissza rendre, sokadjára. Tavasszal is, télen is, ez úttal ősszel. Megtalálható itt a Tatai fényes tansövény, és nem régen rehabilitálták a védett tavat, ősnádassal ... A buszpályaudvaron nagyon jó a hamburgeres, ahonnan nagy sétára a várhoz pár lépés átugrani. Azt hiszem elmondhatjuk, hogy tartalmas, nagyon csodás napunk volt. Nem beszélve a kilátóról, a ködfelhők feletti mérhetetlen nyugalomról, szikrázó napsütésről ...