2016. június 14., kedd

Apaj másik arca

Megint korán keltünk, és indultunk Apajra. Megint bankát szerettem volna, így hallgatván egy kedves fotós ismerős tanácsára, Apaj egy félreesőbb, kevésbé ismert területére mentünk. Faj és költőhely védelmi okokból ezt nem részletezem, nem pontosítom. Nem jártunk még soha azon a területen, s a térség földrajzából adódóan nem lepett meg, mégis gyönyörködtetett az a hely. Csodás, hamisítatlan kultúrkörnyezet, a természetet tisztelő és féltő emberek keze munkája mutatkozik arrafelé. Igen érdekes, izgalmas élővilággal, jóízű látvánnyal töltekezhettünk. A gazdag madárvilág elevensége okán, alig sikerült mindenre odafigyelve fényképezni. Csak kapkodtuk a fejünket. A fények - ahogy mostanában minden alkalommal - nem kényeztettek el bennünket. Az ember egész héten készül, hogy hétvégén megélhesse szenvedélyét, de az időjárással dacolni, tudjuk jól, sajnos nem lehet. Mégis, felejthetetlen élményekben volt részünk ezúttal is. Szóval megérkeztünk a pirkadat fényeinél a számunkra új, apaji világba ...


Ahogy ő is, úgy mi is nagyon kíváncsiak voltunk

 Párban ébredtek

 Ragadozó állt őrt, mindent figyelve

 Szalakóta pár hintázott, és tollászkodott a vezetéken

 Partifecskék és Gyurgyalagok költőürege

 Az egyetlen értékelhető fotó, a gyors röptű Partifecskéről

 Bizony eljött a nyár

 Nem bírtam megálljt parancsolni magamnak

 Kúltúrkörnyezet

 Szalakóta röpte, még mindig kevés fényben

 Pár méterrel arréb, térdig gázolhattunk a csodában

 A cuppogós belvízben költő Bíbic félti fészkét

 Csíkosfejű nádiposzáta bujkált

 Az engedékeny Tövisszúró gébics

 Ritkán kerül ennyire szem elé a Kakukk

 Nyári klasszikus

Ennyit engedtek a Gyurgyalagok


Bogáncsokkal teli, és csurom vizes nadrágszárral értünk végére, ennek a csodás szabad területnek. Minden irányból bejártuk. Autóban ülve a madarak sokkal többet engednek, de a keskeny úton, lehúzott ablak mellett sem könnyű fotózni, ha mindig mögénk szállnak. Karvaly várt be minket pár méterre, a búzamező mellett haladó keskeny földút melletti fákon. A bankát végig hallottam, de olyan helyre szállt, ahová nem vezetett út, s ahová behajtani illetlen lett volna. Egyrészt magánterület, másrészt nem lehet az ember tapintatlan azzal a természettel, mely ennyi szépséget ad. Hup-hup-hup, te drága mumus-faj, már megint megléptél ...



 Ez már a klasszikus Apaj, birkákkal

 Füstben gubbasztó Nagy kócsag

 Szürke marhák a csatorna túloldalán

 A Vörös vércse sem tétlenkedik

 Nádirigó rejtekében

 Barátréce csodás élőhelyén, lassan, komótosan lapátol

 Titkos szegletben vezeti narancsfejű kicsinyeit a Szárcsa

 Látni engedte magát a Búbos vöcsök is

 Vadvirágok a madárvárta tövében

 Csatorna felett vadászott a barna rétihéja

 Csodálatos Vörös gém

 Egy délelőtti pillanat. Érkezés.

 Húztak a középre a Bütykös hattyúk

 Szürke a gémek között

 Műút melletti villanypásztoron a Sordély

S akik évről évre visszatérnek hozzánk, elhozva a reményt




Közhellyé silányítva, Apaj megint kegyes volt. Akárhányszor eljövünk, gazdagon ajándékoz. Szemünket, fülünket és orrunkat gyönyörködteti, csodás tájaival, élővilágával, befogadhatatlan mennyiségű madárénekével, a mezők és vizek illatával. Most sem lehetett másképp. Apaj olyan, mint egy szilárd lábakon álló családfő. Nem mond többet annál, mint ami, de sosem enged csalatkozni minket. Évről évre nyújtja tápláló javait állatoknak, növényeknek, s az éhes lelkű látogatóknak.

Üresen érkezz, töltekezve távozz !