2017-03-31

Márciusi madárles

A nem gyenge kora tavaszi madár aktivitás után, volt még hová fokozni az élményeket. Köszönhetően a szűnni nem akaró madárlátogatásoknak, márciusban is hatalmas forgalom volt az itatón. Várakozással és izgalommal teli perceket tölthettem el az üveg mögött, kíváncsian várva, hogy adott alkalommal milyen faj látogatja meg ezt a kis oázist. A hónap közepén már erősen dolgozott bennem az akarat, hogy a téli, de főként szegényes dekorációt felfrissítsem. Moha-ásásba kezdtem, és úgy gondolom, egészen szépre sikerült a díszlet. Ezt persze a fészek építési időszakban a madarak - főleg a fekete rigó tojó - szisztematikusan elhordták. Az itt következő fotók többségén azonban látszik, mit is jelent a képeken, ha az ember kicsit törődik az itató távolabbi végével. Az utolsó maradékokat etettük, most már inkább az ivási lehetőség dominál. Sikerült összefutni a Seregéllyel, Közel voltak, de nem ültek be az Erdei pintyek, fél napot hajkurásztam az Ökörszemet, de ő is csak 10 méter közelségig jött. Sokat látogatott minket a Vörösbegy, melynek végre sikerült egy térdízületi bántalmaktól nem szenvedő, kellemesen "begyes" példányát fotózni, rengeteg szajkó, harkály, és Meggyvágó érkezett. A legnagyobb meglepetés mégis a Csilcsalp füzike volt. Nagyon küzdöttem, hogy ne válogassak be sok képet, de nem sikerült egy tucat alá nyomni azok számát. Szeretettel osztom meg minden madárkedvelő látogatóval ezeket ...


Nyissuk meg a sort, egy a fotós csoportokban is népszerű Seregély fotómmal

Vörösbeggyel is igen gyakran találkozhattam

Végre lejött a Nagy fakopáncs is az itató végébe

Ahová a Szajkó is inni érkezett

A Meggyvágó inkább a jobb hátsó sarkot választotta

Benézett hozzánk a félénk Csilcsalp füzike is

Nagyobb madarak is érkeztek, mint a Szarka

vagy az Örvös galamb

A Kékcinege nyitotta a Parus nemzettség sorát

melyet a Barátcinege folytatott

és a Széncinege tojó zárt.

Mezei veréb is mutatkozott

A Csuszka kíváncsiskodása mellett

 Az Ökörszem nem jött ennél közelebb

 sem az Erdei pinty hím

és a csak a talajon szedegető tojó sem

A Zöld küllő februárban közelebb jött, most csak ennyit engedett

De, hogy lássuk közelebbről is (egy februári fotó)

Egész alakos Szajkó képre is futotta :-)

 Csak úgy, mint Meggyvágó hím

és Meggyvágó tojó közelire is

 Megmutatta magát a Fekete rigó hím

és, a már fészkét építő Fekete rigó tojó egyaránt

 A Csuszka azért kifejtette őszinte véleményét a dolgokról

 A Meggyvágó a tükörben csodálta magát

 A Mezei veréb igyekezett szépen pózolni ...

 A Léprigó messziről, óvatosan kémlelte a lest

 A füzikéről pedig sok fotó készült

 mert nagyon örültem neki.

Egyszerű és pont ezért gyönyörűséges


Remélem, hogy sikerült átadnom azt a hatalmas élményt, amit e pár fotós alkalmon megélhettem, és talán a blogbejegyzés eleget enged betekinteni abba a csodába, amit egy nem is túlzottan elzárt helyen láthatunk, ha a madarakat etetjük, itatjuk, és építünk nekik némi infrastruktúrát. Szerintem megérdemlik. Én hálás vagyok ezért, mert igen sok izgalmas, és boldog pillanatot nyújtanak ők. Jelenleg tavaszodik, zöldül minden, Nagyon bízom abban, hogy a tavaszi vonulás keretében pár újabb fajjal gazdagodik ez a nem is rövid lista, melyet mindösszesen egy hónap alatt állíthattam össze. Nem beszélve a lesben valaha megjelent Tengelicről, Barátposzátáról, Balkáni gerléről, Zöldikéről, Dolmányos varjúról, és ki tudja még mi az, ami nem jut szembe ...  Végül szeretnék egy két képet mutatni arról, ahol ezek a fotók készülnek ...



 Van egy nagy beülőnk, amit igazából Karvalynak építettünk

 de a Nagy fakopáncs a beásott fatörzset is igen-igen kedveli

 A környező fákra érkeznek a gyanakvóbb fajok, mint a Zöldike

 Frissen bemoházott háttér

 Tükörképes, vizes, ZÖLD

 Itt aztán lehet pózolni

és fürdeni is

 ... hogy ilyen őrült képek készülhessenek :-D

 Szép dekorációval, egy

ennyire egyszerű helyen ...