2017. szeptember 24., vasárnap

Madárles 2017 ősz

Szeptember második szombatján - készülvén az idei etetési szezonra - kimentünk az itatós leshez rendet rakni. Szeretnénk a vonulás ideje alatt találkozni egy-két érdekesebb fajjal, s ehhez vonzóvá kell tenni az itatós lest. Nyáron, nem értjük miért, de nem nagyon jönnek a madarak. Tény, hogy mindössze két nap alatt, 80-100 liter víz is elpárolog a lesből, és nem is tudjuk munka mellett azt állandóan feltöltve tartani, de mintha a nagy meleg ellenére, valahol mindig találnának vizet maguknak a madarak. Szóval a lényeg, hogy ez az itatós-etetős les, inkább kora ősztől késő tavaszig, azaz szeptember és április között működik rendesen. Nyáron kiszárad, tönkre megy a dekoráció, kicsit leamortizálódik az építmény. Most kimentünk, és módszeresen kitakarítottuk. A medencét, a házat, a falon a polcot, a környezetet, kivittük a szemetet, és megjavítottuk a tetőszigetelést. Ezt, odaszánva magunkat, becsületes munkával, másfél óra alatt el tudja végezni két ember. Szeretném megosztani az olvasókkal, ennek történetét képekben ...


Rendbe kellett hoznunk

Ha kék volna az ég, az volna a víz is.

Innen indultunk ... Volt mit takarítani

 8 ilyen kannát töltöttünk meg, és hoztuk a leshez

 Levettük a tetőszigetelést, és igyekeztünk megtisztítani

 A polcon is eluralkodott a káosz

 Na így már sokkal szebb

 Kisöprögettem, amennyire lehet

 100 liter kényelmesen elfér benne 

 Évszaknak megfelelő természetes dekoráció




Szilas-patak

Valahol a Facebook-on, vagy egy e-mailben, beesett a hír, hogy lelkes természetvédők harcolnak azért, hogy a Szilas-patak melletti területen, semmilyen, a környezetet érintő változást, építkezést ne végezzenek. A cikk bemutatta a területet, ritka, és különleges állatvilágát. Olyan kíváncsi lettem, hogy fotós társamnak szóltam, volna ez a hely, nézzük meg, nagyon jókat olvastam róla. A cikk elolvasása után, ő is kíváncsi lett. Szeptember 9-én szombaton elautóztunk a Pólus centerhez, melynek közvetlen közelében meg is találtuk a bejáratot. Első ránézésre semmi extra nincs, ha csak az nem, hogy a gyönyörű patakba valamilyen állat, beborított egy gurulós, fém bevásárlókocsit. Ezt a látványt percekig nem tudtam feldolgozni. Átmenve a hídon balra indultunk el, keresvén az állítólagos kis tavat, melyet a patak táplál. Mint utólag kiderült, nem voltunk messze tőle, de a helybéliek is egymásnak ellentmondó útbaigazításokat tudtak csak adni ... Így elcsavarogtunk, amerre az orrunk vitt. Pár kép segítségével szeretném bemutatni a helyet, amit ez úttal nem tudtunk alaposan feltérképezni. 


Gazdag a növényzet a patak közvetlen közelében

 Ez volna a bejárat

1 km-re balra van a Szilas-tó 

 Igen ritka halfajok egyes példányait még ma is láthatjuk e vízben

 Meztelen csiga, keresztbe az úton

 A patak, sok szép vadvirágot éltet

 Itt már a bejárattól jobbra ismerkedtünk e hellyel ..

 ... nemes egyszerűséggel ...

 Kisétáltunk a földekre, izgalmasabb madár és esetleg vad fajokat kutatva

 Szórt ellenfényben ... (Huawei P9)
 A reggeli fények megadták a hangulatot


 Borulni kezdett az ég (Huawei P9)

 Elmentek a fények

 Vadvirág tanulmány ...

 Reggeli harmat

 Még mindig küzd a napraforgó ...

 Körbe néztünk, nyulakat kerestünk

 Egerész ölyvet találtunk

 2 km-re a Pólus centertől ...

 Érdemes olykor-olykor lenézni

 Így észrevehetjük a szeptemberi pipacsot !!!

 Kultúrnövény és az erdő

Elmentek a fények, de jó volt újra fotózni

Nem voltunk messze a tótól ... 900 méter a távolság


Érdemes venni a fáradtságot, és kicsit rákeresni a Szilas patak, Szilas-tó kifejezésekre, és elolvasni a cikkeket. Igen komoly élővilággal rendelkezik ez a hely. Hüllők, rovarok, lepkék, madarak, halak (úgy mint a naphal), rengeteg ritka vadvirág ...

Ezt a helyet óvni és becsülni kell. Végtelen érték, az M3-as autópálya szomszédságában.