2018. május 1., kedd

Háztáji képek Bikácsról

Mint az előző posztomban említettem, úgy el is hoztam pár fényképet, a Bikácsi Park Hotel saját farmjáról, közvetlen környezetéről. Ez nem "hardcore" fotós bejegyzés lesz, sokkal inkább egy kis időutazás, egy helyi, teljesen autentikus farm segítségével. Szeretném bemutatni azt a csodát, ami ott fogadott minket, mikor körbejártuk a park saját tavát, és betekintést nyerhettünk lovardájába, baromfi udvarába, és a terület minden szegletébe. Nem is szaporítom a szót, inkább egy-egy rövid mondatban mesélek a képek alatt.


A teraszon elfogyasztott reggeli kávé iszogatása közben készült,
ez a szívemnek oly kedves Házi rozsdafarkú tojót ábrázoló fotó


Minden reggelünket a teraszon kezdtünk, a jóízű reggeli elfogyasztása után. Egyszerűen feldolgozhatatlan élmény, hogy a szemközti fákon, a Közép fakopáncs, és a Zöld küllő dolgozik, a fűzfákon tízesével kergetőznek a rozsdafarkúak, és mindezt egy kényelmes kerti székből nézheti az ember, 5-10 méter távolságból. Gyönyörű időnk volt, madárdallal, pihenéssel, ezernyi látnivalóval. Órák repültek el a teraszon, és egy cseppet sem bántuk ...



Teljesen korhűen berendezett, és bérelhető parasztudvar

 Korabeli szerszámok, gépek az udvaron

Míves épület, a kenyérért megdolgozó emberek keze munkája

 És az épület egyik lakója. Házi kolbász kapható ! :-)

 Lakó és funkcionális épületek, okosan elrendezve

 Eredeti állapotában is nagyon tetszik

 A malacok túloldalán, nagyobb házi jószágok kaptak helyet

Láthatóan biztonságban, és jól érzik magukat ...
 Megfáradt póni

A nagyobb területen marhákat tartanak

 A lúdak agresszíven védték a kifutót

 Szárnyasokból sem volt hiány

 Az öreg tyúk csak megnézte, ki fogja rá az objektívet

 Vezérkakas

 Ez az igazi "bió" ...

Peckesen az övéi között

 Pillanatok alatt tavaszodott ki idén. Az aranyeső ékes bizonyítéka ennek

Az egynapos póni csikó melletti tetőtérben is utódokat nevelnek a füstifecskék.
A póni csikót úgy őrizte az anyja, hogy nem lehetett fotót készíteni róla.


Ilyen képek láttán gondolkodom el azon, hogy hová is jutott, mibe is kényszerült a városi ember. Mennyire elszakadtunk attól, ami maga az élet. Vidáman nyomkodjuk telefonunkat, vitatkozunk egymással a Facebook-on, bambulunk villodzó tévéinkre, ahol tudtunkon kívül alakítják személyiségünket, fogalmazzák meg helyettünk gondolatainkat, miközben még mindig elérhető az élet a jobb helyeken ...

Sajnálom magunkat, nagyon őszintén.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése